Várhidi változtatott az illetékes testület keretén
"A tavalyi mérkőzések tapasztalatai azt mutatják, hogy védekezésben még vannak hibapontjaink - indokolta a lépést Várhidi Péter. "Ezek kiküszöbölése fontos feladat, és Lőw Zsolt segíthet nekünk. A védő jelentős szerepet játszott abban, hogy csapata, a Hoffenheim feljutott a német másodosztályba, és azóta is folyamatosan jó teljesítményt nyújt."
A jelenleg 31 fős keret szűkítésére kedden vagy szerdán kerül sor, a játékosok jövő vasárnap találkoznak majd. A futballisták listáját Kisteleki István elnök és Szekeres Tamás technikai igazgató állította össze január 15-én, mivel a vonatkozó előírás szerint ezt határidőig meg kellett tenni, a válogatottnak pedig még nem volt szövetségi kapitánya. Várhidi kinevezéséről ezen a héten kedden döntött a szövetség.