Fülöpék idegenben aláztak, Gera megsérült
További Futball hírek cikkek
A Gera Zoltánnal a kezdőjében felálló Fulham könnyedén győzött a Middlesbrough ellen. A magyar középpályás hiába kapott szerepet a jobbszélen, nem tudott tevékeny részt vállalni a hazai sikerben, mert félórányi játék után megsérült, helyét Zamora vette át. A Fulham idei szezonja legtermékenyebb mérkőzését játszotta, az idény feléhez közeledve most szerzett először három gólt.
Az első találat az első félidő hajrájában született, ekkor Bullard használta ki az elbambuló vendégvédők hibáját, és közelről a kapuba vágott egy kipattanót, majd a második játékrészben az előnyét magabiztosan őrző Fulham még kétszer betalált. Murphy egy kezezés után büntetőből, Dempsey pedig a Middlesbrouh védőinek újabb ügyetlenkedése után akcióból talált be. A Fulham a középmezőnyben áll, a vendégek a többi mérkőzéstől függően akár nagyot is zuhanhatnak.
Nagyobb szerencsével járt egy másik magyar Premier League-játékos, Fülöp Márton nemcsak végigvédte a Sunderland Hull elleni mérkőzését, de komoly sikerélménnyel gazdagodott: csapata idegenben döngölte földbe a szezon meglepetéscsapatát. A magyar válogatott kapushoz hasonlóan pályára lépett Halmosi Péter is a hazaiaknál, de ő sem tudott segíteni az akkor már ember- és gólhátrányban játszó Hullon.
A Sunderland már a 10. percben vezetéshez jutott, ezt kilenc perccel később kiegyenlítette a Hull, majd a hajrához közeledve felpörögtek az események: a 78. percben Richardson góljával ismét megszerezték a vezetést a vendégek, majd a hazaiaktól kiállított Ricketts piros lapja után Jones a Sunderland harmadik góljával eldöntötte a mérkőzést. A lefújás előtt még Cissé is betalált, meglepő sikerükkel a vendégek biztosan elkerültek a kiesőhelyről.
A Bolton úgy verte meg 2-1-re a Portsmouth-t, hogy a harmadik percben már 2-0-ra vezetett. Az első gól az egykori Pompey-játékos, Matt Taylor nevéhez fűződik, majd másfél perccel később Gardner ünnepelte góllal keretbe történő visszahívását. Az UEFA-kupában is eredményes Crouch szépített, de egyenlíteni már nem tudott a Portsmouth. A két csapat helyet cserélt a táblázat középmezőnyében.
A Blackburn Sam Allardyce első mérkőzésén gyorsan elrendezte a Stoke elleni meccsét, az első félórában háromgólos előnyre tett szert. A dél-afrikai McCarthy büntetőből (Sonko szabálytalankodott Pedersennel) és akcióból is eredményes volt, két gólja között Roberts is bevette az esélytelennek tűnő Stoke kapuját. McCarthy kis híján mesterhármast szerzett, de a kapufa megakadályozta. A hazaiak biztosan maradnak kiesőhelyen, a Stoke a többi eredménytől függően akár csatlakozhat is hozzájuk.
Premier League, 18. forduló
Blackburn Rovers-Stoke City 3-0 (McCarthy 9., 27., előbbit 11-esből, Roberts 18.)
Bolton Wanderers-Portsmouth 2-1 (Taylor 1., Gardner 3., illetve Crouch 21.)
Fulham-Middlesbrough 3-0 (Bullard 40., Murphy 54., 11-esből, Dempsey 59.)
Hull City-Sunderland 1-4 (Barmby 19., illetve Malbranque 10., Richardson 78., Jones 84., Cissé 90. kiállítva: Ricketts 81., Hull City)
Szombat: West Ham United-Aston Villa 18:30 ó
Vasárnap: West Bromwich Albion-Manchester City 14:30 ó Newcastle United-Tottenham Hotspur 16 ó