A Zalaegerszeg legyőzte a Diósgyőrt
A Zalaegerszeg hazai pályán egygólos győzelmet aratott a Diósgyőr felett a labdarúgó Soproni Liga 22. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. Az első 45 percben főként a ZTE támadott, a hazaiaknak több lehetőségük is akadt, de ezeket elhibázták. A diósgyőriek egy-két kontraakció végén veszélyeztettek. Lendületben maradt a zalaegerszegi csapat a második félidő elején is, ennek nyomán megszerezte a vezetést, azután viszont a vendégek átvették az irányítást. Lehetőségük is volt az egyenlítésre, de nem tudtak élni ezzel. A ZTE végül szerencsés győzelmet aratott.