Blatter elégedett a brit megoldással
Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke elégedetten vette tudomásul, hogy Nagy-Britannia futballszövetségei egyezségre jutottak a 2012-es olimpiai szereplésről. A négy érintett szövetség - az angol, a skót, a walesi és az északír - pénteken közös közleményben számolt be arról, hogy a londoni játékokon kizárólag angol játékosokból álló labdarúgó-válogatott fogja képviselni Nagy-Britanniát, a női és a férfi tornán egyaránt. Utóbbi három szövetség nem támogatta azt az ötletet, hogy közös brit csapatot alakítsanak ki, márpedig a játékokon csak brit együttes indulhat, mivel a négy tagországnak nincs külön olimpiai bizottsága. A FIFA május végéig adott határidőt az egyezség kidolgozására. "Az angolok elégedettek, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is és én is" - közölte Blatter a FIFA nassaui végrehajtó bizottsági ülése után. A megegyezés egyben azt is jelenti, hogy Nagy-Britannia válogatottja 52 év után vehet részt ismét ötkarikás futballtornán.