Egész Hannover Robert Enke temetésére készül
Az alsó-szászországi főváros, Hannover szombatra egyfajta Enke-emlékhellyé vált, a stadion környékén, a város központi terein emberek ezrei a hét elején tragikus körülmények között elhunyt, válogatott kapuvédőre emlékeztek.
A hatóságok megerősítették, hogy a vasárnapi gyászszertartáson mintegy 100 ezer résztvevővel számolnak, azaz a háború utáni első német kancellár, Konrad Adenauer 1965. április 25-i temetése óta ilyen sokan még nem voltak jelen hasonló eseményen. Adenauer temetésekor a Bonn melletti Rhöndorfban 300 ezren rótták le kegyeletüket, míg az egykori bajor vezető, Franz-Josef Strauss müncheni búcsúztatásán, 1988-ban csaknem 100 ezren vettek részt.
A hannoveri stadionban 45 ezer gyászoló fér el, míg tízezrek számára az aréna környékén óriás kivetítőket állítottak fel. A tervek szerint hasonló videofalak lesznek a város több más pontján is. Szombati értesülések szerint egyébként a szurkolók mind hangosabban követelik, hogy a hannoveri stadiont Robert Enkéről nevezzék el, és elhangzott az is, hogy a város egyik központi tere vagy nagyobb utcája a jövőben viselje Enke nevét.
A gyászszertartás délelőtt 11 órakor kezdődik és egy órán keresztül tart. A német kormányt Thomas de Maiziere belügyminiszter képviseli, és többek között jelen lesz Gerhard Schröder volt kancellár is, aki politikai pályafutását Alsó-Szászországban kezdte. Joachim Löw szövetségi kapitánnyal az élen részt vesz a temetésen az egész német válogatott, és vezetőivel, illetve játékosokkal képviselteti magát az összes Bundesliga-klub.
A súlyos depressziója miatt 32 évesen öngyilkosságot elkövetett Robert Enkét a szertartás idején a stadionban ravatalozzák fel, majd a koporsót hat hannoveri játékostársa viszi ki a létesítményből. Ezután szűk családi körben, a közeli temetőben, három évvel ezelőtt szívbetegségben meghalt kislánya, Lara mellé helyezik örök nyugalomra.
A szertartáson többen beszédet mondanak, ám felesége, Teresa Enke - aki férje éveken tartó depresszióját a hét közepén először tárta fel a nyilvánosság előtt - nem fog beszélni. Értesülések szerint azonban tolmácsolják majd az özvegy üzenetét, amely elsősorban a férjéhez hasonlóan nehéz élethelyzetbe kerültekhez szól. Ennek lényege, hogy mindig van más kiút, mint amit Robert választott.
A szombati sajtó ismertette Robert Enke édesapjának, Dirk Enkének a nyilatkozatát. Ebből kitűnt, hogy az özvegy és az orvos mellett az édesapa is tudott a kapus betegségéről. Dirk Enke - aki okleveles pszichoterapeuta - beszámolt arról, hogy fia már iskolás korában tartott a kudarcoktól, és ez az érzés egyre inkább elhatalmasodott rajta.
Labdarúgó-pályafutása során gyakran került rendkívül válságos helyzetekbe, a legkritikusabb szakaszokban például attól tartott, hogy a labdát saját kapujába rúgja - közölte az édesapa, aki szerint többször is megfordult fia fejében, hogy abbahagyja a futballt.