Vilhelmina
12 °C
28 °C

Szegedi szentmisével emlékeznek Puskás halálára

2009.11.16. 13:31 Módosítva: 2009-11-16 13:34:26

Szentmisével emlékeznek a három éve elhunyt Puskás Ferencre, és jótékonysági koncertet szervez a Feledékeny Emberek Hozzátartozóinak Társasága az Alzheimer-kór magyar áldozataiért 2009. november 17-én, kedden 18 órától a szegedi Fogadalmi Templomban.

A művészek is Puskás Ferenc emléke előtt tisztelegnek, és szeretnék felhívni a figyelmet a betegségre, és elősegíteni az Alzheimer-kór körüli stigmák, tabuk és tévhitek megszűnését.

A szentmisét Kiss-Rigó László, Szeged-csanádi megyés püspök celebrálja. A díszvendégek Puskás Ferencné, az Aranycsapat tagjai, Buzánszky Jenő és Grosics Gyula, valamint Szepesi György, újságíró, sportriporter lesznek. Az eseményen mellettük jelen lesz több polgármester, Herczog László szociális és munkaügyi miniszter, valamint Kisteleki István, az MLSZ elnöke is.

A műsor a Benkó Karácsonyi Mise részleteiből áll, azokat a Benkó Dixieland Band vendégművészek közreműködésével adja majd elő.

A szentmise és a koncert előtt, 17.00 órától rövid megemlékezést és koszorúzást tartanak a szervezők a szegedi Aranycsapat-emlékműnél, a Somogyi utca és a Korányi fasor sarkán. A megemlékezés során valamennyi működő szegedi futballcsapat képviselője koszorút helyez el az emlékműnél.

A helyszínen és a 62100229 15600132 – Hatvan és Vidéke Takarékszövetkezet számlaszámon a Feledékeny Emberek Hozzátartozóinak Társasága adományokat gyűjt, amelyet a Rotaracttal közösen a 2010. évi országos felvilágosító kampány megszervezésére fordítanak.