Ronaldinho még 10 évig akar focizni
Még sokáig a futballpályán képzeli el az életét Ronaldinho, az AC Milan brazil sztárfutballistája, aki azt mondta: lehetőség szerint szeretne ott lenni a 2014-es és a 2018-as világbajnokságon, karrierjét pedig csak 40. születésnapja előtt, 2020-ban akarja befejezni.
„A kor nem okoz gondot számomra. Csapattársam volt Paolo Maldini, aki még negyven évesen is játszott. Szeretném utána csinálni.” - nyilatkozott a L’Équipe című francia lapnak a 30 esztendős dél-amerikai középpályás, akit 2004-ben és 2005-ben a világ legjobbjává választottak. A játékos bevallotta: nagy csalódásként élte meg, hogy - szerinte igazságtalanul - nem válogatták be a nyári, dél-afrikai vb-re utazott keretbe.
„A vb előtt egyetlen brazil játékos sem volt jobb nálam Európában. Megérdemeltem volna, hogy figyelembe vegyenek." - mondta, hozzátéve, hogy a torna egy meccsét sem nézte meg a tévében mondván: "Játszani szeretek, nem 90 percig a képernyő előtt ülni. Ahhoz egyszerűen nincs türelmem.”
Ronaldinho elárulta, hogy a 2014-es, brazíliai vb-n mindenképpen szeretne ott lenni és ahogy fogalmazott, ott van még a 2018-as torna is.
Mostani formájával kapcsolatban azt mondta: „Manapság ugyanazon a színvonalon teljesítek, mint annak idején a Barcelonában. Amikor valaki nagyon jól játszik, az emberek hozzászoknak, s ahogy egy kicsit is rosszabb vagy, mindjárt jönnek a kérdések. Ráadásul egy csomó mindent ki is találnak.”