Ágnes
2 °C
11 °C

Dusan Bajevics az Omonia Nicosia új edzője

2010.10.13. 20:42

Dusan Bajevicset nevezték ki szerdán a ciprusi Omonia Nicosia labdarúgócsapatának vezetőedzőjévé. Itt játszik Leandro, aki korábban a DVSC-ben futballozott.

A 62 esztendős bosnyák szakember Takisz Lemoniszt váltja, aki az után állt fel a kispadról, hogy a gárda a közelmúltban sorozatban veszítette el bajnoki összecsapásait, s városi riválisától, az Apoeltől is kikapott 3-0-ra.

Az Omonia jelenleg negyedik a tabellán, de csak három ponttal marad el a listavezető Anorthoszisz Famagusztától.

A klub hivatalos honlapja szerdán közölte Bajevics érkezését, aki a görög AEK Athéntól szerződött a nicosiai együtteshez. A tréner - kisebb megszakítással - összesen húsz évet dolgozott Görögországban, ahol korábban játékosként két bajnoki címet nyert az AEK Athénnal.

Edzői pályafutása alatt összesen négy görög csapatot irányított, nyolc bajnoki címet szerzett, négyet az AEK, négyet pedig az Olimpiakosz edzőjeként.