Juhász: Erősebb ellenfélre számítottam
A hollandok elleni, március 25-i Európa-bajnoki selejtezőre már sokkal jobb formát ígérnek a magyar válogatott tagjai, akik szerdán, felkészülési mérkőzésen 2-0-ra nyertek a világranglistán 99. azeri csapat ellen Dubajban.
"Egyelőre mindenki messze van a csúcsformájától, de ez egyre javul majd a tavaszi válogatott mérkőzések közeledtével, remélem, a keret mindegyik tagja rendszeresen szerepelni fog klubcsapatában - idézi az MLSZ honlapja Rudolf Gergelyt, az első gól szerzőjét. -Ha mindenki játékban lesz, látványosan feljavul a teljesítményünk, és március végén azt a formát hozzuk, amivel év végén legyőztük a finneket és a litvánokat."
Az Anderlecht légiósa, Juhász Roland szerint is kulcskérdés, hogy a légiósok szerephez jussanak: "A mérkőzés szakmai elemzésében nem szeretnék elmélyülni, az viszont egyértelműen látszott, hogy sokan még nem játszottak tétmeccset idén. Én egy kicsit erősebb ellenfélre számítottam, úgy éreztem, végig uraljuk a játékot, különösen a második félidő hajrájában volt nagy a fölényünk, ekkor újabb gólokat is szerezhettünk volna. Jó főpróbán vagyunk túl a hollandok elleni selejtezők előtt."
Gera Zoltán csapatkapitány szerint jó döntés volt a dubaji túra: "Nagyon jó körülmények között készültünk az elmúlt napokban, jó talajú pályán játszhattuk le a mérkőzést, ezért megítélésem szerint a felkészülés sikeres állomásán vagyunk túl."
Tököli Attila hét év után húzhatta magára ismét a címeres mezt, a Kecskemét támadója a második félidőben állt be: "Élveztem a mérkőzést, bár sokakkal a keretből most először játszottam, úgy látom, gyorsan össze tudunk majd csiszolódni, nem lesz nehéz beilleszkednem."