A Milan visszaszerezné Kakát
Spanyol és olasz lapértesülések szerint Adriano Galliani, az AC Milan alelnöke mindent elkövet majd, hogy visszaszerezze Kakát a Real Madridtól. A La Gazzetta dello Sport és az AS úgy tudja, hogy a brazil szombaton táviratban köszöntötte a sportvezetőt abból az alkalomból, hogy a piros-feketék megnyerték a bajnokságot.
"Hála a jó égnek, bajnokok lettünk" - írta a középpályás. "Örök barátság..." válaszolta Galliani. "Kaká óriási futballista, mindent elkövetek, hogy visszaszerezzük. Két emberért ejtettem könnyet, amikor távozott, az egyik Leonardo, a másik Kaká volt." - idézték az újságok az alelnököt.
Helyi lapértesülések szerint a Real nyáron eladná a játékost, pedig további négy idényre szól a szerződése. A Milan mellett állítólag az Internazionale, a Chelsea is érdeklődik .
Az aranylabdás brazil 2003 és 2009 között szerepelt a milánói csapatban, 193 mérkőzésen 70 gólt szerzett.