Copa America: a Monumentalban lesz a döntő
Az eredetileg tervezett helyszínen, a Buenos Aires-i Monumental Stadionban rendezik július 24-én a Copa America döntőjét.
Szerdán még arról volt szó, hogy komoly gondban vannak a szervezők, mert az aréna jelenleg nem alkalmas egy ilyen szintű mérkőzés lebonyolítására. A River Plate otthonát a klub drukkerei tették tönkre másfél hete, amikor a csapat - története során először - kiesett az élvonalból.
A szervezőbizottság (COL) azután hozta meg véglegesnek tekinthető döntését, hogy a szövetség képviselőivel együtt részletes helyszíni felmérést végzett el. "Éppen csak el tudjuk végezni a szükséges munkálatokat, de elkészülünk mindennel" - jelentette ki José Luis Meiszner, a COL elnöke.
Többek között mintegy négyezer széket, néhány betört üveget kell kicserélni, emellett a megrongálódott mellékhelyiségeket is rendbe kell tenni. Jose Luis Meiszner korábban azt mondta, hogy a pálya talaja fel van túrva, a beléptető kapuk használhatatlanok, a sajtóhelyek sincsenek megfelelő állapotban.