Vanczákék az UEFA-nál fellebeznek az EL-kizárás miatt
Vanczák Vilmos csapata, a svájci Sion fellebbezést nyújtott be a labdarúgó Európa Liga küzdelmeiből történt kizárása ellen.
Az európai szövetség (UEFA) pénteki közleménye szerint a Sion beadványát a fellebbviteli bizottság tárgyalja majd kedden.
Az UEFA múlt pénteken zárta kil a Siont, miután helyt adott a svájciak által a selejtező utolsó fordulójában búcsúztatott skót Celtic Glasgow óvásának, mely szerint a nemzetközi szövetség (FIFA) egy 2009-es, ám csak idén januárban hatályba lépett ítélete alapján a svájciak egy évig nem igazolhattak volna játékost, ezzel szemben mégis hat új labdarúgó érkezett a klubhoz. A Sion azzal védekezett, hogy a tiltást a svájci bíróság ideiglenesen feloldotta, és engedélyt adott a futballisták szerződtetésére.
A döntés értelmében mindkét meccset 3-0-ás gólkülönbséggel a Celtic csapatának ítélte az illetékes testület.
A sioniak először nem az UEFA-hoz, hanem egy svájci bírósághoz fordultak, mely azonban illetékesség hiányában elutasította panaszukat.
Az Európa Liga I csoportjában elvileg így a Rangers szerepelhet a spanyol Atlético Madrid, az olasz Udinese és a francia Stade Rennes csapataival együtt.