Eto'o magyar cégén át csalhatott adót
Samuel Eto'ot, kameruni származású csatárt a spanyol ügyészség 3,5 millió eurós adócsalással vádolja, ami 2006-2009-es barcelonai éveire vezethető vissza. Négyrendbeli adócsalással vádolják, és ha a bűncselekmény beigazolódik, akkor akár öt év börtönt is kaphat, a pénzbírsága 21 millió euró lehet. (Ez az összeg 1 millió euróval több, mint egy évi fizetése.) Spanyolország a közelmúltban kezdett szigorító intézkedéseket hozni az adócsalás ellen, hogy az Európai Unió elvárásainak eleget tegyen.
A korábbi Barcelona-csatár a Reuters információi szerint két céget alapított, az egyiket Magyarországon, a másikat Spanyolországban. A spanyol ügyész elmondta, hogy a két cégén keresztül csalhatott Eto'o, a klubjánál a jövedelme után nem adózott rendesen, az általa reklámozott sportszergyártónál is kevesebbet fizetett a kelleténél. A Pumánál az arculatátviteli jogok kedvezményezettjeként magyar és spanyol cégének neve szerepelt, így jóval kevesebb adót fizetett. A spanyol cégét állítólag jelzálog-kifizetésekre, bútorok és luxusautókhoz kapcsolódó költségek kifizetésére is használta.
Eto'o akkori ügynökét, José Maria Mesallest és a spanyol cég ügyvezetőjét, Manuel de Jesus Lastrét is megvádolták. Érdekesség, hogy Eto'o nemrég feljelentette Mesallest, aki adótanácsadója és bizalmasa volt, de megvádolta hogy vagyona egyrészét lenyúlta.
Egyelőre nem tudni, miért volt az adócsalásra szüksége a világ egyik leggazdagabb labdarúgójának, ugyanis a jelenlegi orosz klubja az Anzsi Mahacskala évi 20 millió eurós fizetést ad neki.