Paulo Sousát egy mérkőzésre eltiltották
A Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága eltiltotta és pénzbüntetésre ítélte Paulo Sousát, a Videoton vezetőedzőjét.
A portugál szakember - mint visszaeső - nem ülhet le a kispadra, sőt az öltözőbe sem mehet be csapata soron következő NB I.-es találkozóján, amelyre vasárnap lesz Pápán. Sousának 100 ezer forint bírságot is be kell fizetnie. A trénert a szombati, Pécs elleni mérkőzésen a lelátóra küldte Andó-Szabó Sándor játékvezető.
A múlt hétvégi fordulóban kiállított játékosok közül Gosztonyi András (Diósgyőr) két, Guzmics Richárd (Haladás), Michal Hanek és Nagy Tamás (mindkettő Diósgyőr) pedig egy-egy bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.
Rendezési hiányosságok miatt a Pécs mint visszaeső 200 ezer, a Kaposvár pedig 50 ezer forintos bírságot kapott. Amiért szurkolói pirotechnikai eszközöket használtak, az FTC - ugyancsak visszaesőként - 150 ezer forintot kénytelen fizetni.
A fegyelmi bizottság tárgyalt az október 28-ára kiírt, de a pálya alkalmatlansága miatt elmaradt NB II-es Újpest II-Cegléd mérkőzésről is. A döntés szerint a meccs három bajnoki pontját 3-0-s gólkülönbséggel a vétlen Cegléd kapja, az Újpestet pedig mint visszaeső 500 ezer forintos pénzbüntetésre ítélték.