Máté, Mirella
7 °C
17 °C

A Fenerbahcét 2 évre kitiltották Európából

2013.06.25. 20:55

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) a Fenerbahcét két, míg a szintén török Besiktast egy évre kitiltotta a nemzetközi kupaküzdelmekből. Az UEFA fegyelmi bizottsága mindkét klubot azért büntette, mert még 2011-ben a török bajnokságban mérkőzéseket manipuláltak.

A keddi döntés azt jelenti, hogy a 2013-2014-es szezonban a Fenerbahce nem indulhat a Bajnokok Ligája selejtezőjében, a Besiktas pedig az Európa Ligában. A Fener emellett a következő kiírásban sem vehet részt nemzetközi kupában, és további egy szezonra felfüggesztett eltiltást kapott.

A Fenerbahcéban futballozik a holland válogatott Kuyt és a szerb Kraszics, míg a Besiktasban a portugál Hugo Almeida.

A törökországi bundabotrány 2011-ben robbant ki, miután a rendőrség több mint tíz élvonalbeli mérkőzésről derítette ki, hogy manipulálták. Nyolc klub, köztük a Fenerbahce és a Besiktas volt érintett, 14 játékos volt vádlottak között.

Az ügy kapcsán a török bíróság első fokon 93 embert ítélt el, köztük a Fenerbahce elnökét, aki több mint hat év börtönbüntetést kapott. Ő fellebbezett, jelenleg szabadlábon védekezhet.
A botrány kirobbanása után a Fenerbahcét, amely megnyerte a 2010-2011-es bajnokságot, a török szövetség visszaléptette a Bajnokok Ligájától.

A Steaua felfüggesztett büntetéssel megúszta

Egy évre eltiltotta a nemzetközi kupaszereplésektől a Steaua Bucuresti csapatát az UEFA a pénzestáska-ügyként elhíresült korrupciós botrány miatt, de a büntetést ötéves próbaidőre felfüggesztette, így a román csapat részt vehet a BL selejtezőin - közölték kedden a klub vezetői.

Az UEFA fegyelmi bizottsága azután indított vizsgálatot a Steaua ügyében, hogy Romániában június elején jogerősen három év letöltendő börtönbüntetésre ítélték vesztegetésért Gigi Becalit, a csapat szponzorát és egy év felfüggesztett börtönre bűnpártolásért Victor Piturcát, a magyar csapattal azonos világbajnoki selejtező csoportban szereplő román válogatott szövetségi kapitányát.

Becali 2008-ban 1,7 millió eurót ajánlott fel az Universitatea Cluj csapatának, hogy raboljon pontot a CFR Clujtól, mert akkor a Steaua nyert volna bajnoki címet, és felkerülhetett volna a Bajnokok Ligájának főtáblájára. Végül a CFR Cluj nyert, de az ügyészek elfogták Becali megbízottját, és lefoglalták a pénzestáskát, amelyben a játékosok jutalmazására szánt készpénz volt.

A Steaua vezetői azzal védekeztek, hogy öt évvel ezelőtt az ellenfél jutalmazása nem számított bundázásnak.