
A meccsen köveket dobáltak, a tárgyaláson verekedtek
A görög bajnokságot szervező labdarúgóliga keddi ülése botrányos körülmények között ért véget, összeverekedett egymással az Olimpiakosz és a Panathinaikosz egy-egy képviselője.
A korábbi válogatott kapus, Vaszilisz Konsztantinu, a Panathinaikosz alkalmazottja az állát és az száját fogva hagyta el a termet, elmondása szerint megütötte őt a pireuszi klub egyik biztonsági embere.
Az incidensre azután került sor, hogy hétvégén a két csapat éppen egymással meccselt és az athéniak drukkerei pirotechnikai eszközökkel, kövekkel és üvegekkel dobálták meg a Megyeri Balázst is foglalkoztató Olimpiakosz képviselőit.
A meccset a Panathinaikosz nyerte 2-1-re, így három pontra megközelítette az éllovas Olimpiakoszt. (MTI)

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Még Guardiolát is meglepte a Manchester City aranylabdás sztárja
„Erre korábban nem számíthattam.”
március 3., 10:43
- Sport
Marozsán javított, Fucsovics rontott helyezésén a tenisz-világranglistán
A doppingvétség miatt három hónapos eltiltását töltő olasz Jannik Sinner továbbra is vezet.
március 3., 10:03
- Sport
Ötödjére fordult elő az évszázadban olyan kiütés, mint múlt hétvégén Mexikóban
Emma Navarro különleges körítéssel nyerte meg pályafutása első 500-as tornáját.
március 3., 12:02
- Mindeközben
The Last of Us készítője választ adott rá, miért nem lesz kigyúrva Abby karaktere a sorozatban
tegnap, 21:23
- Címlapon
Orbán Viktor most kiterjesztheti Magyarország határait
Jöhet a Nemzetközi Együttműködés Rendszere.
3 órája
- Sport
Története egyik legszörnyűbb hónapja padlóra küldte a világ leghíresebb klubját
Öt fordulóban tíz pontot vert a Barca Carlo Ancelotti csapatára.
március 3., 06:44
- Sport
Fél évig bírta futball nélkül, a harmadosztályban tért vissza a 36-szoros magyar válogatott
Az olasz és a francia élvonalat is megjárta, most zöld-fehérben bizonyíthat.
március 3., 12:58
- Sport
Célba ért Rakonczay Gábor, kenuval szelte át az Atlanti-óceánt
Az extrém sportoló a Kanári-szigetekről indult 2024. december 23-án.
tegnap, 22:21
- Sport
Kerkez Milosékra a Manchester City vár
Egy magyar védőt már elkeserített Pep Guardiola együttese a sorozatban.
március 3., 08:46
- Mindeközben
Jennifer Lopez teljesen kiborult Ben Affleck és Jennifer Garner közös fotóin
tegnap, 16:55
- Sport
Molnár Martin Ferrarik, Porschék és Aston Martinok mellett teljesített a Közel-Keleten
Csapata legjobbjaként a top 10-ben búcsúzott az F4 Middle East Championshiptől a magyar.
március 3., 13:26
- Sport
Aranylabda március elején? A Marcának már most van rövidlistája!
A legmeglepőbb név Julián Álvarezé, de ha így folytatja, Szoboszlai Dominik is listás lehet.
március 3., 07:27
- Sport
Messi nélkül érkezik a Miami, a klub kitalálta, hogyan kárpótolja a nézőket
Egyszer-egyszer a nyolcszoros aranylabdásnak is pihennie kell...
március 2., 08:44
- Címlapon
Huszonévesen vonulnak nyugdíjba a fiatalok, mert nem akarnak kiégni
Ezt a generációt nem érdekli, mit hoz a holnap, csak legyen meg a work-life balance.
3 órája
- Sport
Hat éve nem vetemedett ilyesmire az olimpiai bajnok
Felidegesítette a másodedző...
március 2., 08:45
- Sport
Edzője sem tudja, mikor térhet vissza a magyar válogatott kiválósága
Az egy góllal elvesztett bajnoki rangadóról feltűnően hiányzott.
március 3., 19:25
- Címlapon
Pokoli taktikát vetett be Moszkva, Volodimir Zelenszkij a legkegyetlenebb orosz támadásról beszél
3 órája
- Címlapon
Megérkezett a diplomáciai hidegfront: Volodimir Zelenszkij és III. Károly találkozója feldühítette Donald Trumpot
Egyes források szerint az amerikai elnök már nem érzi különlegesnek az uralkodó meghívását.
44 perce
- Sport
Rossz hírt kaptak az Inter-drukkerek a Feyenoord elleni BL-meccs előtt
Négy gól és öt gólpassz esett ki a csapatból a Napoli elleni rangadó miatt.
március 3., 14:48
- Mindeközben
Felbukkant Till Attila lánya a Kincsvadászokban, és megfejtett egy korábbi rejtélyt is
tegnap, 15:21
- Címlapon
Vérfürdő Szíriában, Aszad bukása után bosszút állnak az alavitákon
Brutális erőszak tombol.
3 órája
- Címlapon
A lengyel külügyminiszter népszavazást tartana „az orbáni Magyarország EU-tagságáról”
Nem aratott osztatlan sikert a magyar miniszterelnök bejelentése.
16 perce
- Sport
Olyan csúcsot mászott meg két magyar alpinista, amely másoknak nyáron sem sikerül
Az 5193 méter magas Shkhara Grúzia legmagasabb pontja.
március 2., 09:12
- Sport
Két gólpasszal jelentkezett a magyar válogatott támadója az Egyesült Államokban
Csapata 4–1-re nyert.
március 2., 09:31
- Címlapon
Valami készül – Kína, Oroszország és Irán közös hadgyakorlata felrázza a térséget, próbára teszik a Nyugatot
A cél a kölcsönös bizalom erősítése.
1 órája
- Címlapon
Galla Miklós: Az tart egészségesen és fiatalon, hogy mindenkinek megmutathatom
Megpróbáltunk a végére járni a miérteknek.
1 órája
- Sport
Hihetetlen összeget kapott farmerjáért a világ legjobb sakkozója
A pénzt jótékonysági célokra fordítják.
március 2., 16:26
- Sport
Klubtörténelmi bronzérmet hozott a női kézilabda Magyar Kupa négyes döntője
A fináléban az elmúlt három kiírásban győztes Ferencváros a Győrrel csap majd össze.
március 2., 15:19
- Sport
A 17. perctől emberelőnyben futballozhatott a Barcelona, visszavette a vezetést Spanyolországban
Dani Olmo előbb piros lapot harcolt ki, majd két gólpasszt adott az első félidőben.
március 2., 19:12
- Mindeközben
Elkapták az ékszertolvajt, mire az lenyelte a több száz milliót érő gyémántfülbevalókat
tegnap, 12:40
- Címlapon
A Bagossy Brothers Company felrobbantotta az MVM Dome-ot
Az együttes tizenhatezer ember előtt adott koncertet.
3 órája
- Címlapon
Egy tucat rendőrt hívtak a Momentum képviselőjére, mert kirakott egy molinót a Karmelitához
Gelencsér Ferenc szerint nincs értelme az Országgyűlésnek.
2 órája
- Címlapon
Orbán Viktor nőnapi köszöntője Hámori Lucának: Maga bokszolt férfival, nem?
A bokszoló korábban elmondta, zavarja, hogy nem az olimpián nyújtott teljesítményére emlékeznek.
2 órája