Güiza feleségül veszi C. Ronaldo exnőjét
Megnősül Daniel Güiza, a Mallorca és a spanyol válogatott 27 éves csatára. Az Eb-n kétgólos spanyol gólkirály a döntő előtt megfogadta, ha nyernek, feleségül veszi a 28 éves Nuría Bermúdezt.
A hölgy bulvársztár Spanyolországban, volt már modell, vetkőzött élő televíziós adásban, próbálkozott a színészettel és az énekléssel is, kevés sikerrel. Első tévés szerepét 11 évesen kapta, tizenöt éves korában már a madridi éjszakai élet ismert alakja volt, mindig csak híres emberekkel randizott. 18 évesen szinte az összes spanyol lapban jelent meg aktfotója, ekkor kapott rá a vetkőzésre élő adásban. Karrierje csúcsán számítógépes vírust is írtak róla.
Az igazi ismertséget viharos szerelmi élete hozta meg neki, Bermúdez kisasszony ugyanis fanatikus Real-szurkoló (a csípőjén realos tetoválást visel). A pletykák szerint legalább hat madridi játékossal került mély kapcsolatba, állítólag David Beckham, Luis Figo és Cristiano Ronaldo is megvolt neki.
Bermúdez mintegy mellesleg FIFA-licences menedzser, ő intézi Európa-bajnok vőlegénye szerződéseit, akit a Valencia, az Arsenal, a Roma és a Fenerbahce is kinézett magának.
Állítja, hogy ez a kapcsolat most komoly. Bizonyíték rá, hogy tavaly december elsején fiuk született.