Nem kell kutyát enni az edzői posztért
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!Az afrikai országok nagy felvevőpiacai a futballedzőknek, aki egyszer hozzászokik a klímához és az ott élők, a maguk szempontjából normális moráljához, megmarad. Legfeljebb néhány országgal odébb kap másik kispadot, ha valamiért mégsem jön össze a kiegyensúlyozott munka.
A Hogy lehet valaki Afrikában futballmenedzser? kérdésre, az objektívnak és komolynak egyáltalán nem nevezhető Answers.com egyszerű válasszal szolgál. „Ölj meg két macskát, mentsd meg két marha életét, és egyél meg tizennégy kutyát.” Aligha hinnénk, hogy ilyesfajta beavatási szertartások kötelezők lennének, de egy európai sok nehezen feldolgozható momentummal kell megküzdjön munkája során.
Az afrikai kaland azonban mégis sokakat vonz, amikor 2010-ben Bicskei Bertalan a futballtérképen jószerivel ismeretlen Libéria szövetségi kapitánya lett, 124-en pályáztak a posztra. László Csaba két évig volt ugandai szövetségi kapitány, véleménye szerint sok európai edző a nemzetközi siker reményében vezet afrikai államot: „A klubfutball néhány országot, Marokkót, Tunéziát, Egyiptomot és Dél-Afrikát kivéve nem túl fejlett, de a nemzeti válogatottaknál dolgozni megéri. A fizetések olyan szinten vannak, hogy nem bánja meg, aki oda szerződik, és még a világbajnokságra való kijutás esélye is motiváló tud lenni.”
Tényleg megéri
Bár a jólét sok afrikai országon egyáltalán nem látszik, a külföldi szövetségi kapitányok általában magas fizetést tehetnek zsebre. A Marokkóval már a csoportkörben kieső Eric Gerets lehet a csúcstartó, 3,4 millió dolláros bérével. A France24 értesülései szerint kilenc másik Afrika-kupán induló ország edzőjének összesen annyi a fizetése mint Geretsnek. Megközelítőleg a Németországgal vb-bronzot szerző Joachim Löw is ennyit kap. A 2010-es vb-n Dél-Afrikát vezető Carlos Parreirát is jól díjazták, 1,8 millió dollárt kapott egy évre. Egy hónap alatt keresett annyit, mint a dél-afrikai elnök egész évben. A zambiai kapitány, Hervé Renard Parreirához képest alulfizetett, évi 300 ezer dollárra szerződtették. Valószínűleg ez a kapitányi fizetések alsó határértéke is. 2010-ben Kamerun 980, Elefántcsontpart 740 míg Ghána 540 ezer dolláros bért szabott a válogatottjaik vezetőinek. Az Egyenlítői-Guineát vezető Henri Michel klubedzőként kaszált nagyot, a dél-afrikai Sundownhoz 1,1 millió dollárért ment.Párhuzamos életrajzok
Az európai túlsúly a mostani Afrika-kupán is jól érzékelhető, a tizenhat csapatból kilencnek európai edzője van. Igazán nagy sikereket klubcsapattal vagy európai válogatottal alig valamelyikük ért el, de ez úgy látszik nem is mindig szempont, van, aki már évtizedek óta nagyon jól elvan az afrikai kispadokon.
Henri Michel
Fotó: Abdelhak Senna
Az egyik rendező ország, Egyenlítői-Guinea kispadján Henri Michel némileg a kivételt erősítő szabály, edzőként egyből a csúcsra jutott, 1984-ben Európa-bajnoki címet, két évvel később világbajnoki bronzot szerzett a francia válogatottal, de többet utazott Afrikában, mint a két felfeldező, Stanley és Livingstone együttvéve. Egy PSG-ben tett kítérő után a kiscsapatok iránt kezdett vonzódni, Kamerunban egy évig volt szövetségi kapitány, rövid időre az Egyesül Arab Emirátusokba szerződött egy klubcsapathoz, majd 1995 és 2000 között Marokkó válogatottját vezette, egy évnyi kalandozás után újra Afrikában volt, ezúttal Tunézia volt a célállomás. A 2002-es vb-re ki is jutottak, de csak egyetlen gólt szereztek, az még ott is kevés, Michelnek mennie kellett. A kövekező vb-n megint ott találjuk, Elefántcsontparttal már kicsit jobban szerepelt, 3-2-re verték Szerbiát, de Argentína és Hollandia szintjére még nem ért fel csapata. Ez megbocsáthatatlan, innen is távozik, újra Marokkóban kapitány. Ahonnan a 2008-as Afrika-kupa leszereplés miatt kirúgják. Három év alatt négy afrikai klubcsapatnál is dolgozott, majd 2011-ben leült az egyenlítői-guineai kispadra, ahonnan egy év alatt kétszer is felállt, majd visszaült. Utóbb az Afrika-kupa rajtja előtt egy hónappal. A szövetség vezetőivel nem túl harmonikus a kapcsolata, a kapitány helyett igyekeznek a vezetők összeállítani a csapatot, és az edzőtáborozásról, fizetésről is folyton vitáznak. A sportminiszter eddig elsimította az ügyeket, de kérdés, meddig marad a francia kapitány.
Honfitársa, Hervé Renárd is inkább tűnik Afrika Mattheusának, mint edzőzseninek, egy-egy csapatnál ő sem maradt túl sokáig. Kínában segédedzősködött, majd a Cambridge Unitedtől egy nem túl bravúros, 25 mérkőzésből mindössze egy győzelem, sorozat után rúgták ki. A francia harmadosztályból a ghánai kapitány Claude Le Roy mellé került segítőként 2007-ben. Egy év múlva Zambia vezetője lett, és 2010-ben már jelentős sikert mondhat magáénak. A nyolc közé jutott az Afrika-kupán. Mégsem maradt sokáig, a kupa után két hónappal lemondott. Két napig állás nélkül is volt, de Angolának nem tudott nemet mondani. Ott fél évig sem maradt, Algériába ment klubedzőnek, hogy aztán Zambia ismét vele próbálkozzon az Afrika-kupán.
Herve Renard
Fotó: Abdelhak Senna
A másik rendező ország, Gabon kapitányának neve hallatán is keveseknek jut eszébe, hogy kimagasló képességű edzőt igazoltak. Gernot Rohr 1996-ban ugyan a Bourdeaux-val még UEFA-kupadöntőt játszott, de azóta nem volt túlságosan sikeres. Másodosztályú francia és svájci csapatok jöttek, Tuniszba is vállalt egy klubot, majd a Nantes-től két éve került a gaboni kispadra, ahol Alain Giresse volt az elődje. Ha akkor nem is, az Afrika-kupán biztos találkoztak, Giresse Malival jutott ki a tornára.
Jó, ha tudod, kivel állsz szerződésben
A gyakori edzőváltásoknak azonban sokszor nincs is szakmai oka, László Csaba úgy tapasztalta, a legtöbb országban politikai ügy a futball. „Van olyan, hogy nem is szövetség nevezi ki vagy küldi el a kapitányt, hanem a kormány. Több futballedzőnek volt a problémája, hogy azt sem tudta, kitől kapja a fizetését, a sportminisztertől vagy szövetségtől, ugyanígy nem tudja kinek tartozik felelősséggel, és a felek még gyakran össze is vesznek. Ilyen körülmények között nincs meg a stabilitás, nehéz is dolgozni.”
Tolerancia
László Csaba tudja, hogy nem egyszerű a beilleszkedés. A Borussia Mönchengladbachnál több fiatal afrikai játékosnak mentora volt, látta, könnyen el tudnak kallódni, ha megérkezik a számukra ismeretlen tél, és ha nem sikerül felvenni nekik az európai ritmust. Furcsa dolgokkal ő az ugandaiaknál is találkozott. Az U21-es csapattal Dél-Afrikába utaztak, majd az egyik este azt vette észre, hogy egyre több játékos tűnik el az egyik hotelszobában. Mikor benyitott, azt látta, hogy kilencen fekszenek a földön a kétágyas szobában. Nem értette, de elmondták neki, ők ezt így szokták meg, csak egymás közelében tudnak igazán pihenni, és érezni az összetartozást. László megértette ezt a tradíciót, nem küldött vissza senkit a saját szobájába, és nem csinált ügyet abból sem, hogy minek is foglaltak akkor annyi szobát.Az átláthatatlan viszonyok persze csak az egyik indoka az edzők lelépésének, van, aki a körülményekkel sem tud megbirkózni. „Sokan beleestek abba a betegségbe, hogy olyan profi viszonyokat vártak el, amelyet már korábban megszoktak. Ezekért meg kell harcolni, és ez nagyon nehéz ügy. Nagy, híres edzők meg abba buktak bele, hogy csak a meccseken és az azokat megelőző pár napban voltak az adott országban. Ez nagyon rossz beidegződés. Én az egész családommal odaköltöztem Ugandába, megpróbáltam beilleszkedni, fontos volt, hogy ugyanazt a kaját egyem és ugyanazt a levegőt szívjam velük. Nem akartam, hogy azt mondják, ez csak a pénz miatt jött ide. Ahogy megismerték a mentalitásom, nekem is könnyebb volt fegyelmezni, elfogadtak a közösség tagjának.”
Ha elkap az Afrika-láz
László Csaba
Fotó: Attila Kisbenedek
Ha megnézzük az edzői pályafutásokat, látjuk, van, aki évtizedekig marad Afrikában jó pár csapatot váltva, ennek racionális és érzelmi okai egyeránt lehetnek. „Ha elfogott az Afrika-láz, nem könnyű visszajönni, azért sem, mert legtöbbször az európai topfutballba csak kimagasló eredményekkel kerülhetsz vissza. Sokan pedig azért nem tudnak tovább lépni, mert állandóan keresik őket az országok. Akiről tudják, hogy bírja az afrikai mentalitást, azért mindig szívesen nyúlnak.” - mondta László.
A külföldi edzők jelenléte azért is indokolt, mert Afrikában egyelőre kevés hangsúlyt kap az edzőképzés. Kísérletek vannak, de elég nehéz összehangolt programokat készíteni. Az Afrikai Futball Szövetség alatt négy regionális szervezet működik, amelyek folytonos viszálykodása kiszámíthatatlanná teszi a munkát. László ismerete szerint Európa is segít az edzőképzésben, a német szövetség Kelet-Afrikában van jelen és tart kurzusokat, sőt, Németországba is visznek edzőjelölteket taníttatni. Hollandia elsősorban Dél-Afrikára koncentrál, rendszerüket több egyesület is átvette. Namíbiában, Ruandában stadionokat újítanak fel. Franciaország és Portugália, már csak a nyelv miatt is, korábbi gyarmataik területén próbálkoznak.
Afrikának egyre több saját nevelésű edzőre lesz szüksége, mert kezd átrajzolódni a futballtérkép. Afrika már nem annyira egzotikus az edzőknek, és számukra is újabb piacok nyíltak. Oroszországban és néhány szovjet utódállamban hatalmas pénzekért szerződtetik őket, és hasonló fizetésre számíthatnak Kuvaitban, Katarban vagy az Egyesült Arab Emirátusokban is.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
