Nincs néző? Az elnök befizet 40 ezer embert
Ebolapánik miatt áthelyezett Afrika-kupa kezdődik szombaton. A rendező nagyot bukhat, Algéria pedig bebizonyíthatja, hogy a vb után most is Afrika legjobb csapata. Ministadionnal próbálkozik Egyenlítő-Guinea, de ha megint csak kétszázan mennek meccsre, még az is túlzás.
Már az is kisebbfajta csoda, hogy megrendezik a 2015-ös Afrika-kupát. Az ebolajárványtól mindenki retteg, a nemzetközi meccsek csak növelik a félelmet, a vírus egy sportesemény miatti utazáskor könnyen átkerülhet egyik országból a másikba. Az eredetileg kijelölt rendező Marokkó az ebolára hivatkozva az Afrika-kupát 2016-ra halasztotta volna. Ebbe az Afrikai Futballszövetség (CAF) nem ment bele. Érhetően, mert eddig éppen azon dolgoztak, hogy páratlan évekre kerüljön a kétévenkénti kupa, nehogy ütközzön a világbajnoksággal.
Marokkó helyére végül Egyenlítői-Guinea ugrott be, ami 2012-ben Gabonnal közösen szerzett már tapasztalatot a rendezésben. Azt nem állítanánk, hogy túl jókat, mert a hazaiak meccsén például képtelenek voltak kezelni a tömeget, gumibotozás lett a vége.
Az akkorra felhúzott stadionok azonban még most is jól jönnek. A 35 ezres Bata, és a 15 ezres Malabo remek helyszín lehet – a 740 ezres országnak gyaníthatóan ez a két stadion is bőven elég – , a másik kettővel azonban gondok lehetnek. A hírek szerint még be sem fejezték a tízezres Mogomo és az ötezres Ebebiyín építését. A legutóbbi Afrika-kupán nem volt túl nagy a nézettség, de ezeknek a létesítményeknek a kapacitása olyan kicsi, hogy előre borítékolhatóak a botrányos jelenetek és jegyeladási zűrök.
De a másik lehetőség is ott van, annyira érdektelen meccsek kerülnek oda, hogy megismétlődik a 2012-es égés. Akkor volt olyan meccs, amire csak kétszázan voltak kíváncsiak. Ezt a blamázst az ország elnöke megpróbálja elkerülni, Teodoro Obiang Nguema 40 ezer jegyet vásárolt fel, darabját körülbelül 300 forintnyi összegért, amit szétoszt a szegények között. Más ösztönzőt is kitalált, az államigazgatásban dolgozóknak a meccsnapokon két órával rövidebb a munkaidejük, így simán kimehetnek a meccsre.
Az ebola a helyszínváltással is nyomot hagy az Afrika-kupán, minden játékost tesztre köteleznek, aki nem vesz részt rajta, automatikusan 21 napos karantént kap, és természetesen azok is, akiknél kimutatják a vírust.
Ha Nigéria nincs ott, ki nyer a 16 csapat közül?
Egyenlítő-Guinea a jelentkezéssel ügyes sportpolitikai tettet is végrehajtott, házigazdaként nem maradhatott ki a tornáról. A válogatottat júliusban kizárták a versenyből, mert a Mauritánia elleni selejtezőn jogosulatlanul szerepeltetett egy kameruni játékost. Csodát aligha tesznek, nem tűnik túl komolynak az, hogy rajt előt 11 nappal szerződtettek új szövetségi kapitányt. Az argentin Esteban Beckernek biztosan megéri a kaland, Afrikában jól megfizetik az edzőket, és ahhoz is hozzá szokhatott már, hogy gyorsan másé lehet a poszt.
Nigéria edzője maradhatott a helyén, annak ellenére, hogy a vb-n is résztvevő ország címvédőként nem jutott ki az Afrika-kupára. Stephen Keshi most azzal van elfogalva, hogy újraépítse csapatát.
Két éve Burkina Faso döntőzött, és most is van esélye arra, hogy a legjobb négybe jusson. Győzelme azonban meglepetés volna. A világbajnokságon az afrikai csapatok nagyon rosszul szerepeltek, a csoportkört csak Nigéria és Algéria élte túl. A legjobb nyolcba azonban már ők sem kerültek be. A hagyományosan erősnek tartott Ghánát, Kamerunt és Elefántcsontpartot szétfeszítették a viták vagy a jutalmak hiánya, mentálisan teljesen széthullottak ezek a csapatok. Algéria azonban erős maradt, és még a világbajnok Németországgal is szoros meccset játszott a nyolc közé jutásért. Az ott mutatott erő bőven elég lehet a mostani torna megnyerésére is. Algéria azóta is jó formában játszik, hat selejtezőmeccséből ötöt megnyert, és olyan zseniális játékosai vannak, mint Iszlam Szlimani vagy Jaszin Brahimi, akik egyedül is képesek eldönteni egy meccset. Talán a legnehezebb csoport is nekik jutott, Ghána, Dél-Afrika és Szenegál lesznek az ellenfeleik.
A B csoport sem könnyű, Zambia meglepetésre 2012-ben megnyerte az Afrika-kupát, Tunézia erős védelmével és középpályájával okozhat gondot, de itt játszik az előző torna egyik meglepetéscsapata, a Zöld-foki-szigetek. Két évvel ezelőtt már a kijutás csoda volt nekik, de a mennybe akkor mentek, mikor a legjobb nyolc közé is bekerültek Afrika Mourinhójával. Antúnes edző azóta távozott, de így is van esély rá, hogy túlélik a csoportkört. A magyarok azért is szurkolhatnak nekik, mert itt játszik egy egyetlen NB I.-es játékos, a videotonos Stopira.
A D csoportban kezd az egyik favorit is, Elefántcsontpart Didier Drogba nélkül hajt rá a végső győzelemre, ehhez a Samuel Eto'o nélkül kiálló Kamerunt is meg kell verniük. A két csapat a selejtezőkben is egy csoportban volt, szeptemberben Kamerun 4-1-re győzött és a csoport élén végzett. A nagyobb nevek azonban Elefántcsontpartnál vannak, a Yaya Touréval, Wilfried Bonyval és Gervinhóval feálló középpálya a torna legerősebbje lehet.
A csoportbeosztás:
A csoport
Egyenlítői-Guinea
Burkina Faso
Gabon
Kongó
B csoport
Zambia
Tunézia
Zöld-foki-szigetek
Kongói Demokratikus Köztársaság
C csoport
Ghána
Algéria
Dél-Afrika
Szenegál
D csoport
Elefántcsontpart
Mali
Kamerun
Guinea