A dél-koreai Gojan rendezi a divízió I-es hoki vb-t

2013.09.17. 12:01

A Szöul melletti Gojanban rendezik meg 2014. április 20. és 26. között a divízió I-es jégkorong-világbajnokságot, amelyen a magyar válogatott is pályára lép. Kim Szang Vu, a dél-koreai szövetség alelnöke, a szervező bizottság vezetője bejelentette, hogy a mérkőzések a 2005-ben átadott, 3400 férőhelyes arénában lesznek, amely a High1 nevű, s az Ázsia Ligában szereplő helyi csapatnak az otthona. A komplexumhoz tartozik egy edzőpálya is.

A közel egymillió lakosú Gojan Szöultól észak-nyugatra, körgyűrű mentén fekszik, a fővárosba autópályán, vonattal és metróval is el lehet jutni.

"Azóta szerettük volna megrendezni a vb-t, hogy megkaptuk a 2018-as téli olimpiát. Szeretnénk, ha a hoki kiemelt fontosságú lenne a játékokon, és ehhez ilyen rangos tornák megrendezésére van szükségünk" - idézte Kimet a nemzetközi szövetség (IIHF) keddi közleménye.

A tornán Ausztria, Szlovénia, Magyarország, Japán, Ukrajna és a házigazda Koreai Köztársaság válogatottja szerepel. Az első és második helyezett játszhat majd a 2015-ös prágai és ostravai elit vb-n, míg az utolsóként végző 2015-ben a divízió I B osztályában lesz érdekelt.