Kazahsztán nem segített a hoki-vb-n, mégis feléledt a magyar remény

2018.04.27. 18:19 Módosítva: 2018.04.28. 06:08

Szlovénia meggyőző fölénnyel, 5-3-ra győzte le Kazahsztánt a Budapesten zajló divízió I/A csoportos jégkorong-világbajnokság negyedik fordulójában. A kazahok az első harmadban még tartották magukat, de a szlovénok már akkor is jelentős erőfölényben voltak. Ezzel gyakorlatilag az is eldőlt, hogy a magyar válogatottnak már csak matematikai esélyei maradtak a feljutásra. Pénteken még az olasz-brit meccset játsszák a vb-n, utána indulhat a számolgatás.

Az első harmadot a szlovénok kezdték harcosabban, és az egész játékrészben is inkább ők domináltak. A hatodik percben szereztek vezetést, Jan Urbas korcsolyázta le a védelmet, Miha Verlic pedig teljesen tisztán érkezett és bevágta. Kazahsztán viszont gyorsan megfordította a meccset. Előbb Jegor Petruhov korcsolyázta körbe a kaput és a rövid saroknál addig tuszkolta, míg bement a korong, a bírók kicsit tanakodtak, de megadták. Aztán jött Dimitrij Grenc egészen fura testhelyzetből ütötte rá, és Groselj lábai között utat talált a hálóba a korong.

Ebben a pillanatban, vagyis a 11. percben 8-3 volt a kapura lövések aránya (a harmad végére 10-10 lett) a kazahok javára, de közben sorra jöttek a sokkal erősebb szlovénok helyzetei. Egy ilyen után megint Urbas volt főszereplő. Gólpassza után a 16. percben nagy erővel varrta fel a jobb felsőbe a korongot.

A második harmadra is sokkal erősebb és összeszedettebbnek tűnt a szlovén csapat, még úgy is, hogy sportszerűtlenség miatt az egyik legjobb védőjük, Ziga Pance kapott egy 10 perces büntetést. 28. percben aztán egy emberelőnyt kihasználva Verlic csúsztatta be ütőjével a korongot, ezzel pedig már Szlovénia vezetett. A harmad második felére pedig már 18-11 volt a kapura lövések a szlovénok javára. Két perccel a harmad vége előtt 4 a 3 ellen Kovacevic már a harmadik gólját szerezte egy távoli, félmagas bombából. 14 másodperccel később Alihan Aszetov fonákkal nagyon kilőtte a felső sarkot. Ezzel együtt is Kazahsztán összesen háromszor ütött kapura ebben a játékrészben, a szlovének 16-szot és körülbelül ekkora is volt a fölénybeli különbség a két csapat között.

A harmadik harmadban sem változott a játék képe, sőt. A szlovénok egyre nagyobb erődemonstrációt tartottak a kazah kapu előtt, sokszor úgy nézett ki, mintha emberelőnyben lennének. Rátettek még egy lapáttal, nekik a feljutáshoz a hátralévő két meccsüket mindenképp meg kellett nyerniük. Úgy tűnt, Kazahsztán itt már csak véletlenül üt gólt, az 52. percben majdnem sikerült is, de a kapuvas mentett. Aztán az 55. percben eldőlt mindent, Verlic jól lépett ki a védők közül és mesterhármast szerezve eldöntötte a meccset, és gyakorlatilag azt is, hogy idén nem jutunk fel az A csoportba. 

A világbajnokság egy újabb csavart vett az esti meccsel. A tavaly még harmadosztályú Nagy-Britannia újabb szenzációs eredményt ért el, 4-3-ra legyőzte Olaszországot. Erre azért kevesen számítottak. Ez nekünk rosszat, de egyben nagyon jót is jelenthet. Maradt esély a feljutásra, de ehhez a szombati eredményeknek is úgy kell alakulnia. Ha már ilyen vb-t élünk meg, miért ne lehetne hinni abban, hogy mi jöjjünk ki jól a dolgokból. Egy biztos, akkor érdemes reménykedni, ha a budapesti világbajnokság zárómeccsét megnyerjük, és persze a többi eredmény is úgy alakul, ahogy nekünk a legjobb. Rövidesen kiszámoljuk, mi az, ami nekünk a legjobb lenne.

Divízió I/A csoportos világbajnokság, Budapest, 4. forduló

  • Kazahsztán-Szlovénia 3-5 (2-2, 1-2, 0-1)

Gólszerző: Petruhov, Genc, Aszetov, illetve Verlic (3), Urbas, Kovacevic

  • Olaszország-Nagy-Britannia 3-4 (2-2, 0-1, 1-1)

Gólszerző: Lambacher, Larkin, Scandela illetve Perlini (2), Dowd, O'Connor

A vb állása                     
1 Nagy-Britannia 4 3 0 0 1 13-13 9
2 Olaszország 4 2 0 0 2 11-8 6
3 Kazahsztán 4 2 0 0 2 12-9 6
4 Szlovénia 4 2 0 0 2 12-11 6
5 Magyar-
ország
4 2 0 0 2 7-11 6
6 Lengyel-
ország
4 1 0 0 3 10-13 3