Decemberben még utolsó volt a St. Louis, most nála a Stanley-kupa

Bruce Bennett:Getty Images
2019.06.13. 08:45

A St. Louis Blues nyerte a Stanley Kupát az észak-amerikai jégkorongligában, miután szerdán a Boston Bruins vendégeként 4-1-re győzött a döntő utolsó, hetedik mérkőzésén.

A St. Louis 1967 óta tagja a ligának, története első bajnoki címét szerezte: három korábbi fináléjában még csak mérkőzést sem tudott nyerni.

A mindent eldöntő találkozón a Blues kapusa, Jordan Binnington 32 védést mutatott be, ezzel alapozta meg csapata sikerét. Tavaly decemberben rendelték fel az első kerethez, január 7-én védte először a Blues kapuját, azóta viszont kirobbanthatatlan a kezdőből. Újonc kapus nyert már Stanley Kupát, de úgy még nem, mint most Binnigton: a rájátszás mind a 16 győztes mérkőzésen ő védett.

Ryan O'Reilly és Alex Pietrangelo az első, Brayden Schenn és Zach Sanford a harmadik negyedben talált be, amivel a St. Louis már 4-0-ra vezetett. A Bruins 2:10 perccel a találkozó vége előtt szépített.

A rájátszás legértékesebb játékosának O'Reillyt választották, aki a fináléban öt gólt és négy gólpasszt jegyzett,

és Wayne Gretzky 1985-ös teljesítménye óta az első olyan hokis lett, aki egymás után négy nagydöntős összecsapáson is betalált.

A St. Louis finálés szereplése csodaszámba ment: a csapat novemberben a rossz rajt miatt edzőt váltott, Craig Berube vette át Mike Yeo helyét a padon, és január 3-án még a mezőny utolsó helyén állt. Ezután viszont 45 mérkőzésből 30-at megnyert, bejutott a rájátszásba, ahol előbb a Winnipeg Jets (4-2), majd a Dallas Stars (4-3), végül pedig a San Jose Sharks (4-2) együttesét búcsúztatta.

A Blues 52 évnyi várakozás után nyert bajnoki címet, a liga történetében ez a leghosszabb időszak egy csapat első Stanley Kupa-diadaláig. A hatszoros bajnok Boston 2011 után ünnepelhetett volna újra.

    Eredmény, Stanley Kupa-döntő, 7. mérkőzés:
Boston Bruins-St. Louis Blues 1-4 (0-2, 0-0, 1-2)
    A párharc végeredménye: 4-3 a St. Louis javára.

Borítókép: Bruce Bennett /  Getty Images