Jusztina
11 °C
16 °C
Index - In English In English Eng

A lettek nem akarják a belaruszokkal együtt rendezni a 2021-es jégkorong-világbajnokságot

2020.08.17. 18:12 Módosítva: 2020.08.17. 19:54

Krisjanis Karins lett miniszterelnök a Nemzetközi Jégkorong Szövetséghez (IIHF) fordul, mert nem akarja, hogy hazájának Belarusszal együtt kelljen megrendeznie jövőre a sportág világbajnokságát.

Megkérjük az IIHF-et, hogy keressen egy másik országot Belarusz helyett

– mondta hétfőn a balti ország kormányfője.

A bajnokság 2021. május 26. és június 6. között lesz, a mérkőzéseket az eddigi tervek szerint Rigában és Minszkben játsszák. A két ország közös pályázata 2017-ben nyerte el a rendezés jogát. Rigában 2006-ban, Minszkben pedig 2014-ben már rendeztek világbajnokságot.

Karins hangsúlyozta, hogy Lettország mindenképpen szeretne házigazda maradni, tehát nem mond le a társrendező szerepéről, ám a Minszkben uralkodó helyzetre tekintettel nem látja, hogyan tudná országa ezt megtenni a belaruszokkal együtt.

Az IIHF elnöke, René Fasel néhány nappal ezelőtt bejelentette, egyelőre nem tervezik a tornát másik országba költöztetni.

Belaruszban egy hete folyamatosak a tüntetések. A tiltakozók szerint Aljakszandr Lukasenka elnök elcsalta az augusztus 9-én tartott elnökválasztást, amelyen a hivatalos adatok szerint a voksok 80,1 százalékát kapta.