Trükközött az oltási igazolvánnyal, félmilliárd forinttól esik el a sportoló
Az eset részleteit nem közölték, meg nem erősített médiainformációk szerint ugyanakkor a hokis hamis oltási igazolványt mutatott be. A 30 éves játékos – aki ellen a múltban tiltott szerencsejáték miatt nyomoztak – azt mondta: hibázott, nagyon sajnálja, és vállalja tette következményeit.
Az eltiltásom ideje alatt továbbra is részt veszek olyan tanácsadásokon, amelyek segíthetnek abban, hogy a jövőben jobb döntéseket hozzak
– magyarázta.
Kane már a Sharks edzőtáborában sem volt ott, és a Winnipeg Jets elleni szezonnyitót is kihagyta. Legkorábban a november 30-ai, New Jersey Devils elleni mérkőzésen lesz bevethető.
Kane éves fizetése 7 millió dollár (2,2 milliárd forint), amelynek időarányos részétől, 1,68 millió dollártól (519 millió forint) eltiltása miatt elesik.
(Borítókép: Evander Kane 2021 márciusában. Fotó: Ethan Miller / Getty Images)