Megvan a jégkorong-válogatott új szövetségi kapitánya
További Jégkorong cikkek
- Nem illett bele a rendszerbe, kivágta csapatkapitányát a fővárosi csapat
- Az orosz zseni újabb lépéseket tett a halhatatlanság felé
- Senki sem hitte, hogy utolérhetik A Legnagyobbat, a fogatlan orosz már karnyújtásnyira van tőle
- Jegyezzük meg ezt a nevet, mert még sok örömet szerezhet az országnak
- Férfi hokisaink fölényesen verték Szlovéniát Budapesten
Kercsó Árpád 2001-es távozása óta ő az első magyar szakember, aki nem ideiglenesen vezeti a nemzeti csapatot.
Majoross – aki vasárnap lesz 45 éves – a 2019-es divízió I/A-s tornán megbízottként már irányította a válogatottat. Az új kapitány első tétversenye az augusztus 29. és szeptember 1. közötti pozsonyi olimpiai selejtező lesz.
A korábbi kapitány, a kanadai Don MacAdam – miután lejárt a szerződése – a sikerrel megvívott bolzanói divízió I/A-vb után távozott posztjáról, és éppen ő – mint a magyar szövetség sportigazgatója – tett javaslatot Majoross kinevezésére Such György elnöknek, az elnökség pedig kedden elfogadta a jelölést.
Majoross a bemutatkozó keddi sajtótájékoztatón elmondta, hogy amikor elkezdte azt edzősködést, az számára egy álommunka volt.
A hároméves megállapodás jó lehetőség, hogy folyamatot vigyünk a rendszerbe. Sikeres generációváltáson és világbajnokságon vagyunk túl. Azon fogunk dolgozni, az a cél, hogy olyat vigyünk véghez, ami még nem volt a magyar hokiban, és ez lehet akár az A-csoportban maradás is
– mondta az új kapitány, aki kiemelte: részmunkaidőben lesz kapitány és még keresi azt a klubot, ahol a szezon közben is dolgozhat, és ahol támogatják, hogy a kapitányi teendőit is ellássa a nemzetközi szünetek alatt.
Such György elmondta, hogy az elnökség többségi határozattal fogadta el Majoross kapitányi kinevezését. „Nagyon örülünk annak, hogy magyar kapitányunk van. Hosszabb időt vett igénybe, mire meg tudtunk állapodni” – utalt az elnök arra, hogy Majoross Gergellyel akár már korábban is lehetett volna szerződést kötni, de a szakember akkor még a német Ravensburggal volt munkaviszonyban.
Majoross szeretné, ha a bő keret tagjaival akár már júniusban is dolgozhatna együtt, majd július végén-augusztus elején, mert augusztus 29-én már kezdődik az olimpiai selejtező Pozsonyban, ahol három komoly rivális, a házigazda szlovák, valamint a kazah és az osztrák válogatott lesz az ellenfél.
„Ezen a tornán meglátjuk, hogy hol tartunk, a játékosok miként reagálnak ilyen helyzetben, és miben kell előrelépnünk majd az egy év múlva esedékes elitvilágbajnokságon. Szezon közben is szeretném, ha a válogatott játékosokkal a munka nem csak az egy-egy hetes nemzetközi szünetekre korlátozódna”– tette hozzá.
A szakmai stábjával kapcsolatban neveket még nem mondott. Kiemelte viszont, hogy a sikeres vb után minél kevesebb változást, és minél több magyar szakembert szeretne. A bolzanói vb-n Szilassy Zoltán és Kiss Dávid voltak MacAdam segítői, illetve a junior válogatottat irányító Ladányi Balázs is rendelkezésre állt.
Majoross játékosként tagja volt a 2008-as szapporói feljutást kiharcoló válogatottnak, a nemzeti csapatban közel 150-szer szerepelt. 2011-es visszavonulását követően edzőnek állt. A MAC juniorjainak, majd a Miskolci Jegesmedvék és a MAC magyar, illetve szlovák bajnokságban szereplő felnőtt együtteseinek trénere volt. Kétszer nyert MOL, illetve Erste Ligát. Ezt követően, 2021-től tavaly nyárig a szlovák Nové Zámky vezetőedzőjeként tevékenykedett, majd az elmúlt idényben a német másodosztályú Ravensburgnál dolgozott. Hét szezon át volt a válogatott másodedzője is.
A magyar férfi jégkorong-válogatott eddigi szövetségi kapitányai
- Minder Frigyes 1927–33
- John Dewar (kanadai) 1934
- Lator Géza 1935-39
- Bikár Deján 1946
- Czerva László 1959-60
- Vladimir Kominek (csehszlovák) 1960-64
- Rajkai László 1964-69
- Jakabházy László 1969-71
- Andrej Csaplinszkij (szovjet) 1971-73
- Boróczi Gábor és Jakabházy László közösen 1973-75
- Boróczi Gábor 1976–78
- Rajkai László 1978–79
- Jakabházy László 1979–81
- Boróczi Gábor 1981–87
- Jakabházy László 1987–88
- Boróczi Gábor 1988–90
- Szeles Dezső 1990–94
- Kercsó Árpád 1995–96
- Palla Antal 1996-97
- Kercsó Árpád 1998
- Palla Antal 1998–99
- Szeles Dezső 1999–2000
- Kercsó Árpád 2000–01
- Jan Jasko (szlovák) 2001-03
- Dusan Kapusta (szlovák) 2003–04
- Pat Cortina (kanadai) 2004–09
- Ted Sator (amerikai) 2009–11
- Kevin Primeau (kanadai) 2011–12
- Diego Scandella (kanadai) 2012–13 – megbízottként
- Rich Chernomaz (kanadai) 2013–17
- Jarmo Tolvanen (finn) – 2017–20
- Majoross Gergely 2019 – megbízottként
- Sean Simpson (kanadai) 2020–22
- Kevin Constantine (amerikai) 2022–23
- Don MacAdam (kanadai) 2023–24
- Majoross Gergely 2024–
(MTI)