Kajak-kenu válogató: Kozák és Vajda duplázott
Női K-1 500 m-en Kozák Danuta, férfi C-1 1000 m-en Vajda Attila nyerte a kajakosok és kenusok válogatójának második fordulóját Szegeden, mivel az első körben is ők voltak a legjobbak, bekerültek a jövő heti, belgrádi Európa-bajnokságon és az augusztusi, szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon induló magyar csapatba.
Az olimpiai címvédő Vajda magabiztosan utasította maga mögé a mezőnyt, míg Kozák Benedek Dalmával vívott szoros csatát az elsőségért. Utóbbi számban a harmadik helyen a kétszeres olimpiai és 29-szeres világbajnok Kovács Katalin ért a célba.
Férfi K-1 1000 m-en nem indult el az első válogató győztese, Dombi Rudolf - aki ezen a hétvégén inkább a párosra koncentrál -, távollétében a mindössze 19 éves Dombvári Bence nyert. Storcz Botond szövetségi kapitány elmondta: ha Dombi szombaton biztosítja Eb- és vb-indulását párosban, egyesben sem lesz szétlövés, ellenkező esetben viszont hétfőn mindkét számban pótválogatót tartanak.
A jövő péntektől vasárnapig rendezendő belgrádi Eb-re az olimpiai számokat tekintve már az a csapat utazik, amely majd az augusztus 17-21-én sorra kerülő szegedi, kvótaszerző vb-n is képviseli a magyar színeket, míg az olimpia műsorán nem szereplő számokban július közepén, az ob után alakul ki a vb-résztvevők névsora.
A hétvégi, Maty-éri viadalon szombaton 9:40-től, vasárnap 9:30-tól kezdődnek a döntők. Ha szükség lesz pótválogatóra, azt hétfőn bonyolítják le, keddre kialakul a végleges Eb-csapat.
Eredmények a szövetség honlapja alapján
férfi K-1 1000 m (olimpiai szám):1. Dombvári Bence (Domino Honvéd) 3:31.453 p
2. Pauman Dániel Máté (MTK) 3:32.317
3. Kökény Roland (Esztergom) 3:32.827
férfi C-1 1000 m (olimpiai szám):
1. Vajda Attila (EDF Démász-Szeged) 3:51.929
2. Varga Dávid (MTK) 3:56.009
3. Sáfrán Mátyás (KSI) 3:57.401
női K-1 500 m (olimpiai szám):
1. Kozák Danuta (Domino Honvéd) 1:48.388
2. Benedek Dalma (MTK) 1:48.550
3. Kovács Katalin (Domino Honvéd) 1:49.402