Vérlázító és megalázó a világelső kihagyása
További Kajak-kenu cikkek
- Két magyar is bizottsági elnök lett az európai szövetségben
- Csipes Tamara és Varga Ádám lett az év kajakozója, Csipes Ferenc az év edzője
- Megvan a kenusok szövetségi kapitánya is
- A londoni olimpia ezüstérmese lett a magyar kajakozók új szövetségi kapitánya
- Hazatért Dániából a kajakpápa, forradalmasítaná a Párizsban arany nélkül maradt sportágat
Hiába nyerte meg a kétszáz méteres kajak egyes pótválogatóját Kozák Danuta, a szövetség úgy döntött, felülírja korábbi szabályait, a világbajnok, olimpiai ezüstérmes 24 éves kajakos nem indulhat a szegedi világbajnokságon, a pénteken kezdődő Eb-n viszont ott lehet.
„Vérlázító és igazságtalan ez a döntés, pláne, hogy engem hivatalosan erről nem is értesített senki, csak Danuta edzőjének, Csipes Ferencnek mondta el a döntését a kapitány, Storcz Botond. Kilóg a lóláb, a sportnak a fair playről kellene szólnia, nem az önös érdekekről, hogy bemondásra, eredménytelenül rajthoz állhasson valaki. Ekkora káosz még sohasem volt a válogatásoknál, mint most” – mondta Horváth Gábor, a honvédosok igazgatója. (Storcz és Horváth négyesben nyertek együtt két olimpiát is.)
Horváth kifejtette, az ügyet nem hagyhatja ennyiben, kész a MOB elnökéhez, Borkai Zsolthoz, illetve az állami sportvezetéshez fordulni. Jogilag is szeretné megvizsgálni, milyen lehetőségeik vannak, de pillanatnyilag csak a nyilvánossághoz tud fordulni.
Storcz azzal érvelt, hogy a kvótaszerzés mindennél fontosabb, ezért ötszázon és kétszázon - mindkettő olimpiai szám -, nem indokolt és megengedhető a duplázás. A kapitány szerint az idő kevés, a klub szerint a három és fél órás pihenő maximálisan elegendő a regenerációhoz.
"Én már a válogató előtt és alatt is beszéltem erről Csipes Ferenccel, és világossá tettem, hogy a felkészülési programnak megfelelően a maximális kvótaszám megszerzését tartom a legfontosabbnak a szegedi vb-n - mondta az MTI-nek Storcz. - A másik két szakágban is alakultak ki hasonló helyzetek, ott mindenki elfogadta ezt. Ehhez kapcsolódva szeretném megjegyezni, hogy a női kajakosoknál a Kovács Katalin, Csipes Tamara duó úgy indulhat el 500 párosban, hogy egyetlen válogatót sem nyertek."
Az Index úgy tudja, Storcz javaslatát a szövetség elnöksége egy ellenszavazattal elfogadta, mert a kvótamaximalizálás a legfontosabb cél Londonra. Kozák csak egyet képes gyűjteni, ha viszont a jövő évi olimpiai válogatót ötszázon és párosban két különböző versenyző nyeri, feszültséget okozhat, mert csak egy olimpiai hely van. Ha Paksy kvótát szerez, akkor hat helyünk lesz Londonra, tehát zavartalanul lehet rakosgatni a sportolókat az egységekben.
„Vannak az egyenlők közt egyenlőbbek. Százszor is tudnám cáfolni a kapitány úr érveit, hogy most mindennél fontosabb a kvótaszerzés. A londoni versenyeket ugyanis öt lány meg fogja tudni oldani, hatan nem fognak kijutni. Emellett kétszázon jövőre egy Világkupáról is lehet olimpiai helyet szerezni. Igazán felháborító, hogy azt mondták, akár az ENSZ-ig is elmehetünk, akkor sem lesz másként. Akkor minek írtak ki szétlövést erre a számra, ha úgyis az nyer, akit előre megálmodtak?” – mondta Csipes Ferenc.
Csipes szerint a világ jelenlegi legjobb kajakosát alázták meg, és tették partvonalra ezzel a határozattal, feleslegesen stresszelik, pedig az előzetes versenyek bizonyították, hogy Paksy Tímeát Kozák kétszer is legyőzte. A szakember ennek ellenére bízik abban, hogy Kozákot nem zavarja meg az eset, valós tudását hozza a hétvégi belgrádi Európa-bajnokságon, és legalább két aranyéremmel tér haza Szerbiából. Ötszáz egyesben, négyesben, és kétszáz párosban is indul.
„Nem korrekt a döntés, reggel kaptam meg, bár hivatalosan még nem szóltak. Egyelőre nem dolgoztam fel, hiszen fel sem fogtam, mert egyébként is lassan érlelődik bennem az ilyesmi. Ennek megfelelően nincs is bennem indulat, de egész biztosan lesz. Egyelőre csak kapkodom a fejem, hogy mi történik itt, mert ha így lehet változtatni a szabályokon, akkor az égvilágon semmi értelme nincs válogatókat kiírni. Ebben az esetben el lehet dönteni mindent az asztalnál is, még január elején, és senkinek sem kell gürcölnie. Nem az fáj, hogy két napot készültem erre a hétfői versenyre, és ezt a két napot másra is felhasználhattam volna, az eljárás a megbotránkoztató” – mondja Kozák.
"Gondolom, a kapitány elmondja, miért döntött így, én pedig elmondom, miért nincs igaza. De mivel ő jelöli ki a csapatot, övé az utolsó szó, így behatároltak a lehetőségeim. Nekem pedig marad a tanulság: nem az számít, ami a pályán történik."
Szabó Gabriella, Csipes Tamara és Kovács Katalin is értetlenkedtek, mert társuk maximálisan kiérdemelte, hogy ott lehessen kátszázon is. Kovács szerint a legnagyobb élményt, a hazai vb-t, 20 ezer ember szeretetét vették el egy tollvonással.