Kiszakadt belőlünk a düh és csalódottság
További Kajak-kenu cikkek
- Két magyar is bizottsági elnök lett az európai szövetségben
- Csipes Tamara és Varga Ádám lett az év kajakozója, Csipes Ferenc az év edzője
- Megvan a kenusok szövetségi kapitánya is
- A londoni olimpia ezüstérmese lett a magyar kajakozók új szövetségi kapitánya
- Hazatért Dániából a kajakpápa, forradalmasítaná a Párizsban arany nélkül maradt sportágat
Amióta az ötezres döntők újra a világbajnoki programban szerepelnek, a nőknél jelentős a magyar fölény. Tavaly Folláth Vivien nyert, aki idén nem jutott ki. Csipes Tamara abszolút favoritnak számított, és ha sokáig meg is húzódott a mezőnyben, az utolsó métereken már tíz vagy inkább tizenöt méterrel vezetve nyerte második aranyérmét, igaz, egyik első helye sem olimpiai számban született.
"Nagyon csalódott voltam a szombati, párosbeli negyedik hely után, alig tudtam aludni. Jó lecke volt, és reggel úgy ébredtem, ez az utolsó számom, ezt most meg kell csinálnom, nincs más lehetőség. Szerencsére nem volt kemény az iram az elején, ezért a taktikám érvényesülhetett: az utolsó körben, az utolsó ötszázon megindulok, és akkor nem lehet semmi baj. Nem is lett, simán el tudtam lépni."
A kétszázas döntőkben Molnár Péter a nyolcadik helyen végzett, de ennek is nagyon tudott örülni: olimpiai helyet szerzett Magyarországnak.
A 2006-ban még világbajnok Paksy Tímea úgy lett kilencedik 200-on, hogy a nyolcadiktól is egy hajó választotta el. Már a rajtja sem sikerült, csak annak örülhet, hogy olimpiai kvótát ér a pozíció, mert már voltak olyanok előtte, akik megszerezték londoni helyüket. 42 másodperces ideje ennyire elég, a világ simán lehagyta őt.
Sík Márton és Beé István ehhez képest hat századdal maradt le az olimpiai kvótát érő hetedik helyről.
A női 200 párosban meglett a hatodik magyar arany. Nem a Kovács, Kozák páros kapta el a legjobban a rajtot, de száz méter után már centikkel vezettek, és a végén is nagyon hajtottak, hogy riválisaikat maguk mögött tarthassák.
Kozáknak szombaton az egyéni sikerült gyengébben, Kovácsnak a páros, de együtt boldogan fejezték be a versenyt. Kovács Katalin tovább javította a világrekordot, immár 31-szeres világbajnok.
„Kiszakadt belőlünk a düh és a csalódottság, ami felhalmozódott szombaton. Nem gondoltam volna, hogy ilyen fölényesen tudunk nyerni, de amikor másodszor is megindítottuk a hajót a táv felénél, nem is volt mellettünk senki. Megunhatatlan érzés hazai közönség előtt nyerni, fantasztikus” – nyilatkozott Kovács újabb sikere után, majd az aranyért kapott virágcsokrot édesanyjának adta át.
Eredmények:
5000 m:
férfi K-1, világbajnok:
Max Hoff (Németország) 19:51.200 p
2. Aleh Jurenyija (Fehéroroszország) 20:07.952
3. Maximilian Benassi (Olaszország) 20:11.936
...9. PAUMAN DÁNIEL 20:54.248
férfi C-1, világbajnok:
Mihajlo Kosman (Ukrajna) 23:23.823 p
2. Lukas Koranda (Csehország) 23:24.987
3. Jose Luis Bouza (Spanyolország) 23:55.173
...9. VARGA DÁVID 24:43.215
női K-1, világbajnok:
CSIPES TAMARA 22:19.816
2. Lani Belcher (Nagy-Britannia) 22:26.572
3. Marina Paltaran (Fehéroroszország) 22:37.294
női K-2, 200:
Kovács Katalin, Kozák Danuta 37.667
2. Lengyelország 38.165
3. Németország 38.369