Hamarosan újra kinyomom a 120 kilót
"Eltekintve a szépen gyógyuló csípőideg becsípődésemtől, sikeres hetekre tekinthetek vissza. Nagyon jó érzés, hogy minden betervezett kilométert leeveztem és végigfutottam, és több súlyt mozgattam meg, mint amennyit az edzőim előírtak. Hála édesanyám segítségének, mindezt úgy tettem meg, hogy velünk edzőtáborozott kislányom, a szépen fejlődő és aranyosan duci Milana is, aki december 2-án tölti be a harmadik hónapját" - idézi a mob.hu Janics Natasát.
December 5-én utazik el pályafutása leghosszabb külföldi edzőtáborába, amely március utolsó napján fejeződik be, vagy talán annál is később. "Minden az időjárástól, az itthonról érkező hírektől függ. Ha túl hosszúra nyúlik a tél, maradunk Portugáliában és ott várjuk ki a tavaszt. Milana gondozásába és felügyeletébe ezúttal az egyik legkedvesebb szegedi barátnőm fog besegíteni."
"Annyit szeretnék evezni, amennyit csak lehet és emellett természetesen az erősítő munka, a futás és az úszás adagjaiból sem veszünk majd vissza. Hamarosan újra 120 kilót tudok a fekvőpadon kinyomni, az 50 gyorson pedig már most is sorozatban úszok 35-36 másodperces időket. Vigyázok az egészségemre, a csípőmet és az izmaimat is jól bemelegítem és alaposan bekenem magamat a szükséges krémekkel."
Ha nem teszik kötelezővé, kihagyná a jövő évi Európa-bajnokságot, hogy csúcsformában csak egyszer, a londoni olimpián kelljen versenyeznie. "A válogatókon meggyőző teljesítményt szeretnék nyújtani. Három lehetőség áll előttem: az egyes, a kettes és a négyes. Ha csak rajtam múlik, én mind a hárommal élnék, Tudom, hogy lesz erőm akár a triplázáshoz is."