Kovács Katalin fájós karral is készül az olimpiára

2012.04.03. 10:27



Javul a januárban megműtött karja Kovács Katalinnak, a Domino-Honvéd kétszeres olimpiai és 31-szeres világbajnok kajakosának, de saját bevallása szerint még korántsem tökéletes. A világ egyik legeredményesebb sportolója ettől függetlenül gőzerővel készül az antalyai edzőtáborban és mindent elkövet azért, hogy a májusi-júniusi válogatókon biztosítani tudja helyét a londoni csapatban.

„Legszívesebben visszatekerném az időt és nem ülnék fel arra az átkozott biciklire” - mondta a szövetség honlapjának nyilatkozva a 36 éves Kovács, aki még októberben szenvedett kerékpáros balesetet egy edzés során; akkor letört a könyökében az orsócsont egy része. Aztán januárban, egy rendezvényen megbotlott és elesett a magas sarkú cipője miatt, utána vált elkerülhetetlenné a műtét, ami jól sikerült ugyan, de a karja azóta sem tökéletes.

„Most edzem, mint bárki más, hiszek az orvosaimnak és hiszek magamban is, bízom benne, hogy nem fog akadályozni a sérülésem és sikeres lesz az idei szezonom. Tény, hogy két hete kicsit jobban fájt a karom, akkor néhány napig nem eveztem, de most kajakozom, végzem a munkát becsülettel, nem rágódom sokat a bajomon és nem is igazán szeretek erről beszéli” - fogalmazott Athén és Peking bajnoka.

A Domino-Honvéd női csapata jelenleg már a második három hetét tölti Törökországban, a másfél hónapos edzőtábort egyhetes hazautazással szakították meg.
„Az időjárás nem igazán kedvez nekünk. Bár a hőmérséklet napról napra kellemesebb, de nagy a szél, ez eléggé megkeseríti az életünket. Egyébként egész héten dolgozunk, egyelőre kizárólag egyes hajóban készülünk, faljuk a kilométereket, csak vasárnapra szoktunk pihenőt kapni az edzőnktől, Csipes Ferenctől. Ilyenkor leginkább az ágyban, vagy a szállásunkon, a medence partján próbálok regenerálódni” - árulta el Kovács Katalin.

Storcz Botond szövetségi kapitány a válogatási elvek ismertetésekor azt mondta: női kajakban az 500 méteres egyes szám élvez prioritást, ami azt jelenti, hogy először egyesben dől majd el, ki lesz az olimpiai induló, ezután jöhet a páros és a négyes kijelölése. Aki egyesben indul, az nem szerepelhet párosban, de a duplázás más leosztásban megengedett lesz. Az londoni válogatóversenyeket májusban és júniusban rendezik.