Kizárták a Janics-Kovács-duót a Világkupán
500 méter párosban a legjobb idővel nyerték a középfutamukat a duisburgi világkupán, a hajó mérlegelése utána azonban kizárták az kétszeres olimpiai bajnok duót.
Az előfutamok után még minden rendben volt, a Szabó Gabriella-Csipes Tamara és a Douchev-Janics Natasa-Kovács Katalin egység is futamgyőztesként jutott tovább. A középfutamokban is meggyőzően szerepeltek a lányok, Szabóék a másodikak lettek, ők ott lesznek a vasárnapi döntőben, a másik futamban Janicsék pedig a legjobb idővel elsők, de őket a mérlegelés után kizárták.
„12 dekával volt könnyebb a hajójuk az előírtnál, sajnos, még olyan rutinos versenyzők is hibázhatnak, mint Natasa és Kati – mondta Storcz Botond szövetségi kapitány. - Nagyon sajnálom, hogy kizárták őket. Jól versenyeztek az elő- és a középfutamban, szerettem volna látni, mire mennek a döntőben a másik magyar páros és a nemzetközi mezőny ellen.”
C-1 200 méteren Vajda Attila nem jutott be az A-döntőbe. Az 1000 méter olimpiai- és világbajnoki címvédője 5. lett a középfutamában. K-1 200 méteren Molnár Péter sem jutott be a legjobbak döntőjébe, ő negyedik lett a középfutamban.
Női K-1 200 méteren viszont Douchev-Janics Natasa eddig nagyon magabiztosan versenyez a világkupán, a selejtezőkben az elő- és a középfutamát is megnyerte. Molnár Péternek Kadler Viktor párjaként sem sikerült döntőbe kerülnie, vasárnap K-2 200 méteren csak a B-döntőben lesznek érdekeltek.