Újabb magyar arany a kajak-kenu vk-n

2012.05.27. 11:30




A szombathoz hasonlóan a vasárnapi zárónapon is egy-egy arany- és ezüstérmet szereztek a magyarok a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen. A győzelem a K-1 200 m korábbi világbajnokának, a tavalyi szülése után most visszatérő Douchev-Janics Natasának a nevéhez fűződött, aki az elő- és a középfutam megnyerése után a sprintszám fináléjában sem hagyott esélyt a riválisoknak.

Az újonnan alakult Szabó Gabriella, Csipes Tamara duó másodikként ért célba a hazaiak egysége mögött K-2 500 m-en. A másik magyar kettős, a kétszeres olimpiai bajnok, egyben ötkarikás címvédő Kovács Katalin, Douchev-Janics páros nem szállhatott vízre a döntőben, mivel a szombati középfutam után (amelyben a legjobb időt lapátolta) kizárták, mert a mérlegelésen túl könnyűnek találtatott a hajója.

Douchev-Janics nevelt fia, az ezúttal szintén magyar színekben indult Kristian Douchev hatodik lett az olimpia műsorában immár nem szereplő K-1 500 m-es versenyben.

A 200 m-es B-döntőkben érdekelt magyar egységek közül Molnár Péter (K-1) 14., a Molnár, Kadler Viktor duó (K-2) 16., Vajda Attila (C-1) pedig 18. lett összesítésben. Szombaton Kozák Danuta (K-1 500 m) nyert, s ezzel megváltotta londoni repülőjegyét, a Dombi Rudolf, Kökény Roland duó (K-2 1000 m) pedig - már biztos olimpiai indulóként - második lett a németországi regattán.

A magyar érdekeltségű A-döntők eredményei

női K-1 200 m:
1. Douchev-Janics Natasa 40.751 mp
2. Lisa Carrington (új-zélandi) 40.847
3. Alana Nicholls (ausztrál) 41.709
női K-2 500 m:
1. Tina Dietze, Franziska Weber (német) 1:43.122
2. Szabó Gabriella, Csipes Tamara 1:44.731
3. Beata Mikolajczyk, Karolina Naja (lengyel) 1:46.043
férfi K-1 500 m:
1. Anders Gustafsson (svéd) 1:41.063 p
2. Tom Liebscher (német) 1:41.431
3. Mohamed Ali Mrabet (tunéziai) 1:42.413
...6. Kristian Douchev 1:44.331