Janics aranyérmes 200 méteren is

2012.06.24. 14:14

A kajakos Douchev-Janics Natasa az 500 m-es páros után 200 m-en egyesben is a legjobbnak bizonyult vasárnap a zágrábi kajak-kenu Európa-bajnokságon. A legrövidebb távon ezt az egy érmet szerezték a magyarok.

Az ebben a számban is az olimpiára készülő, éppen 30. születésnapját ünneplő Douchev-Janics - a Kovács Katalinnal aratott siker után - remek győzelmet aratott, tetemes hátrányt ledolgozva, nagyszerűen hajrázva nyert. A legjobban a lengyel Marta Walczykiewicz indult a döntőben, de a végére elfáradt, Janics viszont nem, és a közel egy hajóhossz hátrányból egyméteres előnyt lapátolt össze.

„Úgy ébredtem ma, hogy szeretnék jól versenyezni, és sikerült mind a két távot kiválóan leeveznem. Mindkét finálé nehéz volt, elsősorban fejben, de örülök, hogy erősebbek voltunk a riválisoknál - nyilatkozott a szegediek háromszoros olimpiai bajnok klasszisa. - Az olimpiáig még rengeteget kell dolgoznunk, egy Európa-bajnokság nem hasonlítható az ötkarikás játékokhoz. De azért remélem, hogy hat hét múlva is ilyen sikeres leszek.”

A többi 200 m-es számban nem állhattak dobogóra a magyarok. A kajakosoknál a Sík Márton, Beé István duó hatodik, az újonc Szilvásy Nóra, Szabó Petra páros hetedik, Dudás Miklós (K-1) pedig nyolcadik lett a legrövidebb távon. A kenusoknál Takács Kincső és a Lantos Ádám, Nagy Péter duó a hatodik, míg a B döntőben Horváth Gábor összesítésben 12. helyen zárt.

Eredmények

férfiak:
K-1 200 m:
1. Marko Novakovic (Szerbia) 34.431 mp
2. Maxime Beaumont (Franciaország) 34.479
3. Edward McKeever (Nagy-Britannia) 34.499
...8. Dudás Miklós 34.931
K-2 200 m:
1. Liam Heath, Jonathon Schofield (Nagy-Britannia) 31.596
2. Ronald Rauhe, Jonas Ems (Németország) 31.780
3. Sebastian Szypula, Dawid Putto (Lengyelország) 31.904
...6. Sík Márton, Beé István 31.992
C-1 200 m:
1. Valentyin Gyemjanyenko (Azerbajdzsán) 38.752
2. Alfonso Benavides (Spanyolország) 38.968
3. Jevgenyij Suklin (Litvánia) 39.060
...12. (a B döntőben 3.) Horváth Gábor
C-2 200 m:
1. Raimundas Labuckas, Tomas Gadeikis (Litvánia) 35.956
2. Dmitrij Rabcsanka, Alekszandr Vocseckij (Fehéroroszország) 36.820
3. Daniele Santini, Luca Incollingo (Olaszország) 37.472
...6. Lantos Ádám, Nagy Péter 38.144

nők:
K-1 200 m:
1. Douchev-Janics Natasa 39.372
2. Marta Walczykiewicz (Lengyelország) 39.652
3. Teresa Portela (Portugália) 40.376
K-2 200 m:
1. Franziska Weber, Tina Dietze (Németország) 35.878
2. Volha Hudzenka, Marina Pautaran (Fehéroroszország) 35.994
3. Joana Vasconcleos, Beatriz Gomes (Portugália) 36.154
...7. Szilvásy Nóra, Szabó Petra 37.222    
C-1 200 m:
1. Sztanilija Sztamenova (Bulgária) 48.916 mp
2. Sophie Cordelier (Franciaország) 50.088
3. Olga Aljohina (Ukrajna) 50.104
...6. Takács Kincső 51.104