Így gondozd a magyarodat
További Kajak-kenu cikkek
-
„Ez csak a jéghegy csúcsa” – Európa-bajnokunk új lendületet adott a Kozák–Csipes-botránynak
- Sikeresen zártuk a kajak-kenu Eb-t, arany is került a tarsolyba
- Kopasz ezüst-, a női kajak páros bronzérmes az Eb-n
- Záporoztak a magyar aranyérmek a szegedi kajak-kenu Eb-n
- Magyar remekléssel rajtolt a szegedi kajak-kenu-Eb
Nagy László a világ egyik legjobb kézilabdázója. Tíz éves barcelonai kitérő után a nyáron visszatért a magyar válogatottba és Veszprémbe, amely a Bajnokok Ligája egyik bajnokesélyese lett. Nagy László hazatéréséről a legkevesebb, amit elmondhatunk, hogy hasznos volt, és megérte a hosszas huza-vona, amely a spanyolok és a magyar kézisek között folyt. Emlékezzünk, a Barcelona és a spanyol kézilabda-szövetség kéz a kézben mindent megtett annak érdekében, hogy Nagy visszatérését Magyarországra megnehezítse, holott a Barcelona minden bőrt lehúzott Nagyról, és örök hálával tartozhat neki a bajnoki címekért és a BL-győzelemért. A történet vége ismert, Nagy az olimpia előtt csatlakozott a kéziválogatotthoz, amely Londonban 4. lett, megelőzve a spanyolokat, a múlt hét végén pedig szintén vele sikerült történelmet írni, legyőzni otthonában az Atleticót.
![000 DV1291022](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/342/3429/34293/3429304_4367c71d5a8e22a2bfaa12f957ec7795_wm.jpg)
Ezt csak azért fontos megemlíteni, mert nem árt emlékeznünk, micsoda felháborodás kísérte az olimpia előtt zajlott küzdelmet Nagy megszerzéséért, és milyen visszataszító arcát volt képes a spanyol kézilabda megmutatni egy lélekben a csapattól és az országtól már elbúcsúzott játékos körül.
Most ugyanez a felháborodás tapasztalható, csak éppen teljesen más előjellel. Janics Natasa elbúcsúzott. A magyar sport és a szurkolók rengeteg sikert és diadalt köszönhetnek neki. De a legtöbbet a magyar szövetség, amelynek sikere például Janics sikerességének függvénye.
Janics papíron magyar, sőt kétségtelen, szereti is ezt az országot, de szívében szerb. Ezért is pályafutását otthon fejezné be, együtt a családjával. És mi történik?
A magyar szövetség és az olimpiai bizottság mindent elkövet, hogy Janics visszatérése Szerbiába minél több akadályba ütközzön. 150 ezer eurót kérnek a szerbektől, noha a magyar szövetség költségvetése egymilliárd fölött van, míg a szerbekről köztudott, hogy egyedül nem képesek ezt a pénzt előteremteni. A legfrissebb hír, hogy Botka László is beállt a sorba, és az önkormányzat által egyszer már jóváhagyott döntést Janics stílusa miatt visszavonatná. Mégsem vásárolják vissza a magyar kajakosnő szegedi ingatlanát.
A politikának egy olyan céljának is lennie kellene, hogy a konfliktusok után az ügymenet normálisan, és lehetőleg békében folytatódjon. Botka és a szövetség most elmentek a falig. Nagyért a Barcelona 3 millió eurót követelt, de ez szinte megtisztelő ahhoz képest, hogy Botkáék és a szövetség mennyire pitiáner megoldást válaszottak Janics esetében.