Baráth: Vőlegény miatt kockázatos váltani
A londoni olimpia legeredményesebb versenyzője, a kétszeres olimpiai bajnok kajakos, Kozák Danuta már pár hete belebegtette távozási szándékát a Honvédtól.
Azt szerette volna, ha vőlegényét, az egyébként kenus Somogyi Bélát a Honvéd segédedzőként - akár pénz nélkül is - alkalmazza, hiszen Csipes Ferencnek egyébként is szüksége lenne egy segédedzőre. (Somogyi a képesítést hamarosan meg is szerzi.)
Baráth Etele elnök szerint az átigazolás eldőlt, Kozák biztosan elhagyja a Honvédot, de a BSE-vel még nem egyezett meg.
„Megmagyarázhatatlan ez a dolog, még ha nem is volt meglepő. Még az olimpia éve előtt Csipes csapatának tagjai úgy vállalták a felkészülést, hogy sok mindent másként képzeltek el, mint az edző. Feri nem könnyű ember, ahogy általában a nagy és sikeres edzők nem azok. A szakértelme viszont vitathatatlan és megkérdőjelezhetetlen. Várható volt, hogy az olimpia után, ami futballhasonlattal élve nálunk az átigazolási időszak, megpezsdül az élet. De azt hiszem, hamarosan minden megnyugszik, egyúttal a helyére kerül” – jelentette ki Baráth.
„Iszonyatosan fájdalmas ez a mozgás – korábban is volt erre példa, elég csak Kőbán Ritára, Janics Natasára, Kovács Katira gondolni, akik mind Kati nénitől jöttek el -, és rettenetesen sajnálom Danuta döntését. Megpróbáltuk lebeszélni róla, mert igen kockázatos lépésre vállalkozott. A vőlegénye még nem bizonyított, nincs tapasztalata, nem kell mindenért keményen harcolnia a társakkal, ez mondatja velem, hogy nem kellően gondolta át. Nem zárható ki persze, hogy sikeresek lesznek, természetesen szurkolok is nekik, és nekem kötelességem lesz minden erőmmel a jövőbeli klubot támogatni, nemcsak Danuta miatt, hanem mert lehangoló, mennyire nincsenek lehetőségek a fővárosban. És most nemcsak az élvonalra, hanem a mögöttük lévőkre, illetve a kezdőkre is gondolok.”
Az elnök úgy gondolja, a központosított és sikeres rendszerek és klubok mindhárom szakágnál felbomlottak eddig – a férfi kenu és a férfi kajak is átélte korábban ezt az időszakot -, ez is egy jel számukra, hogy merrefelé kell tartaniuk.