Újabb három magyar érem a kajak-kenu maratoni Eb-n
A magyar versenyzők egy ezüst- és két bronzérmet szereztek a portugáliai Vila Verdében rendezett maratoni kajak-kenu Európa-bajnokság vasárnapi zárónapján. A viadal honlapja szerint a kenu párosok versenyében Kövér Márton és Györe Attila duója második lett, míg a kajakosoknál két harmadik hely jutott a magyaroknak: a szombaton egyesben aranyérmes Bara Alexandra Kiszli Vandával, Boros Adrián pedig Solti Lászlóval állhatott fel a dobogó legalsó fokára.
A felnőtt mezőnyben így egy-egy arany- és ezüst-, valamint négy bronzérem lett a magyarok mérlege, miután a szombati egyes számokban Barán kívül Csernák Edina és Petrovics Máté harmadik lett a kajakosok között. Az ifjúsági korosztályban két-két első, második és harmadik, a 23 éven aluliak között pedig egy-egy második és harmadik hely jutott a magyaroknak az Eb-n.