Fazekast dühíti, hogy elmaradt a szétlövés

2013.07.22. 10:59

A hétvégi kajak-kenu válogató egyik legsikeresebb versenyzője a legutóbbi olimpián négyesben olimpiai bajnok Fazekas-Zur Krisztina volt, aki fárasztó programot teljesített, és minden számban javított májusi helyezésén.

„Húsz évben egyszer alakulnak olyan rosszul a dolgok, mint tavasszal, így nem volt nehéz jobb eredményeket elérni. Bíztam a felkészülésben, edzőférjemben, Ramiban, és örülök annak, hogy Szabó Gabi is kiváló állapotban érkezett a válogatóra” – mondta.

Fazekas Szabó Gabriellához hasonlóan az olimpiai számok közül – Storcz Botond kapitány döntése értelmében – a világbajnoki négyesben kapott helyet, pedig kíváncsi lett volna, hogy párosban a szétlövésben tudnak-e győzni.

Párosban a második válogatón Janicsot és Kovácsot győzték le, de a kapitány az egységet felmentette a szétlövés alól.

„Azt hiszem, hogy a négyesben így is, úgy is helyem lett volna az egyesben elért második hely után, így én inkább annak örültem volna, ha nem marad el a szétlövés. Annak a híve vagyok, hogy a vízen dőljenek el a dolgok” – jelentette ki a Graboplast-Győr kajakozója, aki ezt leszámítva elégedett volt, és a mostani sikerek is alaposan feltöltötték.

A méltatlankodó Fazekas az első válogatón hatodik lett egyesben, a mostani második helyére alapozta, hogy neki a négyesben mindenképp helye van. Janics tavaszi második és mostani negyedik helye miatt ugyancsak jó eséllyel pályázhatott volna a négyesszereplésre, de így az övé a páros a kétszáz egyéni mellett.

A mindkétszer győztes Kozák Danuta helye abszolút biztos volt, így mellé ülhet Szabó Gabriella és Fazekas, a pénteken a válogató harmadik helyére előrelépő Vad Ninettáé lesz az egység negyedik helye. A négyes 2009 óta nem kapott ki vb-n vagy olimpián, bármilyen összeállításban állt oda a rajthoz.

Az augusztus végi és szeptember eleji duisburgi világbajnokság sajátossága, hogy a két négyes zárja az olimpiai számok sorát.