Dombvári, Nagy és a kajakpáros is döntős 500 méteren

2013.08.30. 15:28

Mindhárom középfutamos magyar egység eredményesen szerepelt pénteken délután a németországi Duisburgban zajló kajak-kenu világbajnokságon, azaz újabb három hajó jutott 500 méteren a döntőbe.

A kajakos Dombvári Bence - csakúgy, mint délelőtt - megnyerte futamát,  semmit nem bízott a véletlenre, ugyanis biztosan minden versenyből csak az első kettő juthatott tovább. A Honvéd 20 éves sportolója eddig remekül teljesít a vb-n, csütörtökön 1000 m-en is bekerült a legjobb kilenc közé, utóbbi számban szombaton rendezik a döntőt.

"Nem az U23-as vb-re, hanem mostanra időzítettük a formámat. Jó állapotban vagyok, de hosszú lesz ez a négy nap. A fő számom az 1000 méter, abba akarok mindent beleadni, de ha marad erőm, akkor dobogós lehetek 500 méteren" - mondta.

Jól kezdődtek tehát magyar szempontból a középfutamok, s hogy jól is folytatódjanak, arról a kenus Nagy Péter gondoskodott. Neki az első három között kellett célba érkeznie, de Dombvárihoz hasonlóan ő sem taktikázott, mindenkit maga mögé utasítva első lett.

"Szokni kell a vizet, nagyon kemény és ez nekem nem kedvez, mert én nem erőből, hanem technikából evezek. Ha a döntőben is a német előtt tudok maradni, ahogy most, akkor összejöhet a dobogó." - értékelt a győriek 26 esztendős versenyzője.

A harmadik magyar középfutamos egység, a Sík Márton, Boros Gergely kajakos duó délelőtt egy második hellyel mutatkozott be, s ezúttal is ezt a pozíciót szerezte meg - itt is az első három hely ért finálét.

A Vasbányai Henrik, Mike Róbert kenupáros és a női kajaknégyes 500 m-en, valamint az 1000 m-es férfi kajaknégyes már a délelőtti előfutamból biztosította a helyét a vasárnapi fináléban. Női C-2 500 méteren nem rendeznek előcsatározásokat, miután éppen kilenc hajó nevezett, így a Lakatos Zsanett, Takács Kincső kettős majd csak a döntőben száll vízre.