Storcz a válogatott élén maradhat
További Kajak-kenu cikkek
- Két magyar is bizottsági elnök lett az európai szövetségben
- Csipes Tamara és Varga Ádám lett az év kajakozója, Csipes Ferenc az év edzője
- Megvan a kenusok szövetségi kapitánya is
- A londoni olimpia ezüstérmese lett a magyar kajakozók új szövetségi kapitánya
- Hazatért Dániából a kajakpápa, forradalmasítaná a Párizsban arany nélkül maradt sportágat
Ugyan aszövetségi kapitányi poszt megszűnik a kajak-kenusoknál, de Baráth Etele elnök szerint a feladatot átvevő vezetőedző alighanem Storcz Botond maradhat, ha a sportág vezetése rá tesz javaslatot.
Storcz „tehetséges és sikeres kapitány volt”, a 17 érmet hozó, az utóbbi évek legsikeresebb vb-je után Baráth a DIGI Sport Reggeli Start című műsorának nyilatkozva azt is jelezte: a vébén Kozák és Vajda szereplése emelkedett ki leginkább, a 200 méteres távon viszont gyengeségeinket eddig elfedte Janics és Kovács korábbi teljesítménye.
Nem egy papírízű változás a szövetségi kapitányi poszt megszüntetése, vagyis a szövetség által elfogadott új vezetési struktúra. A kajak-kenu sportnak fenntartható pályára kell lépnie, az élsport mellett tömegbázist teremtve és bevételeket is elérve, ezért változtatunk. Ezen belül a szövetségi kapitány átveszi a head coach, azaz a vezetőedző szerepét, ennyi a változás
- jelezte Baráth Etele.
Hogy ez a személy biztosan Storcz Botond lesz-e?
Én azt gondolom, a javaslat az ő személyére érkezik majd. A sportág elnöksége ugyanis nagy valószínűséggel a szakmai alelnök és a főtitkár közös javaslatát fogadja majd el. Storcz Botond lesz a vezetőedző, ha a szakma őt támogatja. Nálunk ugyanis a vezetők rendszeresen ki vannak téve ilyen megmérettetésnek. Storcz Botond tehetséges és sikeres kapitány volt”
- válaszolta a sportági vezető arra a kérdésre, áldozatul eshet-e a kapitány strukturális változásoknak.
Az elnök a vébét így értékelte:
Ha az előzetes várakozásokkal vetem össze a duisburgi teljesítményünket, akkor egy tízes skálán húszast adnék rá; ha a sportág magyar történelmét és a szakágak közti mai viszonyokat nézzük, akkor is minimum egy kilencest. Kenuban az előrelépés igazi oka a szétszórt műhelyek helyett az összefogás, az edzők, versenyzők együttműködése.
Kiemelte Kozák Danutát, három arany, abból kettő olimpiai számban;
nagyszerű, hogy a női kajaknégyes változó összeállításban továbbra is verhetetlen; ragyogó a kenu szereplése az elmúlt két-három év gondjai után - és Vajda Attila győzelme Németországban egészen páratlan teljesítmény.
Szó esett a hiányosságokról is:
Legyünk nagyon őszinték: eddig a 200 méteres távon a gyengeségeinket mindig elfedte Janics és Kovács teljesítménye. Ez azonban még nem erősségünk, ám szerencsére a váltóink érmei mutatják, itt is megvannak a feltörekvő versenyzők, bár az új nagy egyéniségek még nincsenek meg.
A vb-ről összefoglaló cikkünket alább olvashatja.