Kökény nem érti a szakma felháborodását

2013.11.20. 10:41

Hétfőn beszélt arról először az olimpiai bajnok kajakos, Kökény Roland, hogy azt szeretné, ha jövő szeptember-októbertől barátnője, Szalai Vivien venné át a felkészítését, aki addig folyamatosan tapasztalatokat gyűjtene, és ősztől be is iratkozna egy edzői képzésre.

Szalai újságíró, Stohl András önéletrajzi könyvének írója, és ha elsőre viccesnek is tűnik a helyzet – Baráth Etele elnök sem értette kérdésünkre -, Kökény maximálisan kitart álláspontja mellett.

A Dodzsem című műsorban arról beszélt, veszíthet is ezen, de most már csak azért is megcsinálják. „Ha nem sikerül véghez vinnünk, akkor veszítünk” - nyomatékosította a Sportklubon.

„Számítottunk a viharra, de arra nem, hogy senki sem fogja elolvasni a nyilatkozatot, és csak a címeket. 38 éves vagyok, fizikálisan én már csak romlani fogok, ezt úgy lehet ellensúlyozni, hogy a technikámat tökéletesre hangoljuk. Ebben jelenlegi edzőm, Kiss István tud segíteni, de mivel vannak még rajtam kívül tanítványai, kevés ideje jut rám. Itt kapcsolódna be egy edző, egyelőre ne beszéljünk a páromról. Ez az edző beülne a motorosba, eljönne velem, amikor hosszú távot evezek, megnézné, mik a hibáim, min kell kijavítani. Egy tükröt kell tartani elém, hogy tudjam, például mikor evezek görcsösen” - indokolt Kökény.

Szalainak kajakosmúltja nincs, de a sportoló szerint jók a meglátásai, megérzései.

Azt is kifejtette a műsorban, ha kiszemelne magának egy edzőt, akkor tönkre kellene tennie azt a csapatot, ahol ő korábban dolgozott.

A londoni olimpiára a párost felkészítő Szilárdi Katalin azt mondta, ha neki ez pluszmotivációt jelent a jövőre, ő nem ellenkezik. Kökény nem érti, a szakma miért gondolja úgy, hogy ez nem fér bele.

Arról is vallott, hogy családot szeretne és nem akar hétvégi apuka lenni, ha esetleg elmegy egy 5 vagy 6 hetes edzőtáborba. Ha Szalai lenne az edzője, értelemszerűen több időt tölthetnének együtt, a vízen, edzőtáborokban is összeköthetnék az életüket. A pénzre is kitért, bármilyen állami jutalmat kapjon is reménybeli edzője, azt fel fogják ajánlani nemes célra.

„Nagyon merész húzás, ha meg tudjátok csinálni, le a kalappal előttetek” - emelte ki a legpozitívabb visszhangot.

Társa, Dombi Rudolf is csodálkozott, de ha ettől jobb lesz Kökény teljesítménye, akkor nem bánja.

Jövőre Moszkvában lesz a világbajnokság, aranyat szeretnének nyerni, mert Eb-t és olimpiát már nyertek, és már csak a vb hiányzik.