Havas Balázs világbajnok
Magyar sikerrel fejeződött be a férfi kajak egyesek versenye az U23-as korosztály mezőnyében Oklahomában, a maratoni kajak-kenu világbajnokságon, ahol a váci Havas Balázs aranyérmet szerzett több mint egyperces előnnyel érve célba.
A hazai szövetség szombati beszámolója szerint ugyanebben a számban Solti László, az UKSC versenyzője harmadikként végzett.
A vb magyar szempontból eleve nagyszerűen indult, mivel az ifjúsági versenyzők két arany-, két ezüst- és egy bronzérmet gyűjtöttek, míg az U23-asoknál két első és egy második hely jutott az első versenynapon.
Az ifjúsági korosztályban a kajakos Takács Tamara megvédte világbajnoki címét, míg Katona Lili harmadik lett. Kenuban Balla Levente győzött, mögötte pedig Dóri Bence Balázs ért a célba. Fiú kajakban Vidákovich Antal másodikként zárt.
A 23 éven aluliaknál női kajakban Kiszli Vanda győzött, a kenusoknál pedig kettős magyar siker született: Szabó Kristóf nyert Dóczé Ádám előtt. Szombaton már a felnőttek is bekapcsolódnak a világbajnokságba. (MTI)