Vince, Artúr
-5 °C
2 °C
Index - In English In English Eng

Csay Renáta megint világbajnok

2014.09.28. 00:10

Megvédte világbajnoki címét női kajak egyesben Csay Renáta, aki pályafutása tizennegyedik maratoni aranyérmét vehette át. C-1-ben Kövér Márton egy számára rendkívüli nehézségeket tartogató futam végén ezüstérmes lett, az ifik pedig megint taroltak. Magyarország világbajnoki címet szerzett női ifi K-2-ben, valamint C-2-ben is, a férfi ifjúsági kajakpárosok között pedig ezüst- és bronzérem jutott a mieinknek. A felnőtt férfi kajak egyesek versenye magyar idő szerint csak vasárnap hajnalban ér véget.

„Hatalmasat versenyzett Csay Reni és Kövér Marci is, mindketten megszenvedtek a sikerért, nagy dicséret illeti őket. A nehézségekhez hozzátartozik az is, hogy hatalmas volt ma a kánikula itt Oklahomában. Jól szerepelt Horváth Noémi és Szabó Kristóf is, mindketten hatodikők lettek, utóbbi ráadásul úgy, hogy tegnap világbajnoki címet szerzett az U23-as korosztályban” – mondta Weisz Róbert, maraton vezetőedző.

A világbajnokság vasárnap a felnőtt páros versenyszámokkal zárul.