Nem fenyegetnek fegyverrel, hogy kajakozzak

„Már a szülőszoba után három nappal is azt kérdezték tőlem, hogy akkor ugye megyek majd párost Natasával. Csak azt tudom mondani, ne szaladjunk ennyire előre. Nem óvatosságból, hanem az élet rendjéből fakadóan. Ebben a sportágban semmi sem természetes, semmi sincs ingyen, nem úgy van, hogy előre leosztották a lapokat. Amikor régebben egyest mentem, minden nap harcoltam érte, nem volt az magától értetődő, hogy az enyém lesz, míg Szabó Szilvié és Bóta Kingáé a kettes. Nagyokat csatáztunk minden edzésen, hatalmas volt a konkurencia. És ez így van rendjén.”

Mindketten szeretnék a párost Janics Natasával, de Kovács még nem látja tisztán, hogyan kell átalakítaniuk az életüket ehhez. Janics most például Mexikóban van, Kovács Abu-Dzabiban, és csak áprilisra tisztul ki, mikor lesznek együtt.

Kovács szerint az egyébként sem úgy van, hogy az egységük újrahangolása után rendben is vannak, ennyivel még nem szerzik vissza a helyüket a válogatottban.

„Megtisztelő, ha mások úgy gondolkodnak, hogy mi máris kijutottunk a vb-re. De nem. Harcolni kell érte, ezért teszek meg most mindent, ezért evezek napi 30 kilométert vagy futok, súlyzózom.”

Mindig tedd azt, amiben hiszel, és higgy abban, amit teszel –

a 2012-es londoni olimpia előtt így fogalmazta meg a hitvallását az akkor még kétszeres olimpiai bajnok kajakos, Kovács Katalin. A londoni négyessel aztán újabb aranyat nyert, és a 3 arany mellett van még van 5 ezüstje az olimpiákról. Az aktív magyar sportolók közül nincs eredményesebb nála, a mottója szerint éli a mindennapjait.

Csodálatos pályafutás van már így is mögötte, hiszen 31-szeres világbajnok – az egész magyar sportban rekorder ezzel –, de még vannak célok előtte. Tavaly nem versenyzett, de nem szereti azt a szót, hogy visszatérés, meg is indokolta gyorsan, miért.

„Nálam a visszatérés az abbahagyásnak az ellentétét jelenti. Pedig én nem hagytam abba, nem is akartam, és az abbahagyásban óhatatlanul van is egy kis negatív töltet. Visszatért Storcz Boti vagy Gyuzsó, mert ők elszakadtak, aztán meggondolták magukat. Kár lenne tagadni, volt olyan olimpia, miután abba akartam hagyni, de most élvezem a kajakozást. Az élet legcsodásabb dolga történt velem, áldott állapotban voltam, életet adtam egy gyönyörű kislánynak a nyáron, és utána szerettem volna folytatni. Volt egy kitérőm, és most itt vagyok, edzőtáborozom.”

Napról napra erősebb

És ez az edzőtábor most más, mint a legutóbbi volt. „Ősszel, amikor itt jártunk, nem mindig esett jól, sokszor elfáradtam a szülés után, nem úgy működtek az izmaim, nem úgy viselkedett a testem, ahogy elképzeltem. Most fokozatosan nyerem vissza az erőmet, a formámat, a mozgásomat. Furcsa, hogy ennyi év után ezt mondom, de itt újra tökéletesíteni lehet az alapokat. Napról napra erősebb vagyok, ez volt az alapvető tervem, és már alig vártam, hogy időre menjünk Csipes Tamarával, csillapíthatatlan bennem a versenyszellem. Ezen sajnos nem úgy teljesítettem, ahogy elvártam magamtól, szóval, van még mit tenni.”

A 39 éves Kovácsban minden nap van motiváció, folyamatosan keresi a kihívásokat. Erre nincs más és helyesebb válasz, minthogy szereti a kajakozást. Azt, hogy szereti, végig nagy és vastag betűkkel kell érteni, ő legalábbis olyan áhítattal, szenvedéllyel, mosolyogva használja a kifejezést.

Sokszor mondják neki, hogy mennyi mindenről kellett eddig lemondania ezért a szenvedélyért és a sikerességért.

„Oké, így van, de azért fegyvert senki sem tartott a fejemhez, hogy nekem igenis kötelességem kajakozni. Nem. Egyszerűen szeretem. Ha voltak is olyan napok, hogy a hátam közepére sem kívántam a kőkemény terhelést, összességében az összkép, ha végignézek az elmúlt éveken, nagyon nagyon pozitív. Biztosan van az élet más területén sok olyan ember, aki szereti a munkáját, és új kihívásokat keres, miután jól megoldott egy nehéz feladatot. Nálam is így van. Nem vagyunk mi csodabogarak. Edzünk, mert szeretünk edzeni, ez a hivatásunk. Mondhatják, hogy mit keresek én még mindig itt ennyi idősen, de nekem a kajakozás az életem.”

Kovács épp a napokban látta az újságban, hogy Milánóban lesz a világbajnokság augusztus 20. után, de ennyire még nem gondol előre, mert van még szolnoki és szegedi edzőtábor is előtte, egyelőre odáig tervez.

Még egy gondolattal a motivációról, Kovács ugyanolyan motivált most is, mint 15-20 éve volt. Az anyukája még a középiskola végén azt mondta neki, bármit is csináljon az életben, csak 100 százalékkal érdemes. Nem szeretné lejjebb adni.

Ha valamilyen részfeladatot feladott volna a felkészülési időszak legkeményebb szakaszában, mindig eszébe jutott: ha esetleg nem jön össze a győzelem hónapok múltán, akkor biztosan ez lesz az oka, és gyötörte volna a lelkiismeret.

Konkrét példa: „ha súlyzós edzésnél 300 darab volt a penzum, de már az utolsó ötven előtt úgy éreztem, alig bírom megemelni a súlyt, akkor is az volt bennem, ha a fene fenét eszik is, akkor is megcsinálom”, nehogy emiatt ne sikerüljön a későbbi vágya.

Ez az önkontroll, az önmagából való erőmerítés pedig rendre oda vezetett, hogy nem hagyta magát, és még csak véletlenül sem volt olyan előírt penzum, amit makacs és konok kitartással ne teljesített volna.

A kislány

Luca megszületése után, ha esetleg nem sikerült az egy adott napra eltervezett feladatot elvégeznie, majdnem beleőrült. Ekkor Ádám, a párja is mondta neki, ne legyen ennyire szigorú önmagához.

Olykor még azt is gyanakvással fogadja, ha esetleg azt mondja az edzője, Csipes Ferenc az utolsó etap már nem kell, és jó szívvel elengedi, kihajtották már magukat.

„Arra gondol esetleg, hogy nem tudom megcsinálni? Felmentésnek érzem. Lehet, hogy az edzésen keményen hajtottam, de akkor se sajnáljon, mert előfordulhat, hogy a végső sikerhez épp az a 2000 méter kell még. Én pedig győzni akarok, a cél addig pedig az, hogy napról napra jobb legyek.”

Meghatottan fogadja, ha azt hallja, miatta kezdtek el kajakozni, mert ő volt a példaképük. Már szép számmal lehetnek ilyenek, hiszen már 2000-ben is járt olimpián.

„Nehezen találom ilyenkor a szavakat. Vannak csontig hatoló fájdalmak, hát ez ennek épp az ellentéte, egy igazi mindent magával ragadó, elsöprő, a léleknek leírhatatlan eufória.”

Amikor felvetettem neki, hogy nagyon sajnáltam a 2008-as olimpia után, amikor fegyelmit kapott, mosollyal felelt. Akkori klubja, az MTK azért büntette, mert nem klubtársát, hanem Janics Natasát részesítette előnyben. 2008-ban a háromból ők nyerték az egyik aranyat.

„Az idő mindent megold. Én már nem tudok erre sem negatívan gondolni. Akkor nagyon rosszul éltem meg, de vannak az életben ennél sokkal fontosabb dolgok. Minden változik. Kati nénivel például azt hittem, már sohasem fogok beszélni a különválás után, erre is sor került itt az egyik reggel.”

Az idei lehet az első világbajnoksága, amelyiken már a kislánya láthatja őt.

„Nem szeretem, ha sopánkodnak, vagy sajnálnak ilyenkor. Induljunk ki megint egy átlagember példájából. Biztosan előfordul másokkal is, hogy elhagyja, nélkülözni kell a családját hetekig. De ettől még van munkája, ott is meg kell felelnie. Hiányoznak, persze, nagy örömmel skype-olok velük, és alig várom már, hogy itt legyenek velem, hogy megöleljem Lucát, és meséljek neki. De ettől még van egy kajakéletem, amit nem szeretnék feladni, mert akkor elveszíteném önmagam. Attól, mert komoly céljai vannak, még nem lesz rossz anya senki. Egy siker után a kezembe venni és megölelni a kislányomat, óriási boldogsággal töltene el. Szeretném ezt megélni.”

A következő részben Csipes Tamara arról vall, miért menekült el Ausztráliába, és miért tért vissza mégis Magyarországra.