Ha nem menekülök el itthonról, belerokkanok

Csipes Tamarát 2011-ben az Év sportolójává választották Magyarországon, de ő mégsem azt az évet tartja az eddigi legjobbnak az életében. Sőt talán kettő is megelőzné, ha mindenáron sorrendet állítana fel. A furcsa kettősség oka abban keresendő, hogy 2010-ben és tavaly is olimpiai számban lett a világ legjobbja.

„Természetesen örültem annak a címnek, még akkor is, ha ez egy teljesen másfajta elismerés, mint a többi sportdíj. Ez egy közönségdíj, amit az újságíróktól kapunk meg, ők pedig a közönség és a sportolók közti közvetítők. A sport összességében a nézőkről is szól, hiszen egy versenyen való küzdelem példaértékű az embereknek. Persze eszembe jutott, hogy biztosan jogosan kaptam-e meg, hiszen rajtam kívül még számtalan kiváló sportoló van az országban, de az az év olyan volt, így alakult, én győztem. Kétségtelen: a 2010-es és a 2014-es évet az említett elé helyezem, mert olimpiai távokon sikerült győznünk, előbb négyesben, utóbb párosban.”

Csipes 2011-ben hazai közönség előtt, előbb ezer majd ötezer méteren nyert. Nem szeretné degradálni egyik aranyát sem, de mivel a sportágában az olimpiai számoknak van kiemelt jelentőségük, ezért mindig ott lesz a de.

„De hát ez a táv nincs az olimpián, ez mindenkiben ott motoszkál. Ettől függetlenül azt a két aranyat is meg kellett nyerni, az már csak hab a tortán, hogy épp Szegeden sikerült. Nem érdekelt, hogy egy fillért sem kaptam érte. Ennyit arról, mennyire vagyok pénzéhes. Már az elején is tudtuk, ezekért számokért nem kapunk anyagi juttatást, de nem érdekelt. Az erkölcsi dicsőség sem elhanyagolható. Szörnyű is azért valamelyest, hogy ezeket a számokat nem becsülik meg, és hogy nekünk együtt kell élni azzal, hogy van értékes és kevésbé értékes arany. Ami alapvetően azt is jelzi, van értékes és kevésbé értékes ember a világbajnokok között, ami nem biztos, hogy hosszú távon a sportág javát szolgálja. ”

Csipes a tavaszi táborban is szívesen készült volna együtt Szabó Gabriellával, akivel tavaly párosban a világ legjobbja lett. Sajnos nem tudták a két csapatot összeegyeztetni, így Szabó végül Floridában gyűjti a kilométereket. A legfontosabb szakasz majd úgyis később jön, akkor már együtt csiszolják a mozgásukat.

A címeket általában megvédeni a nehezebb, ebben egyetért, itthon is még több kell, mert Kovács Katalin mellett Janics Natasa is visszatér, és párosban már deklarálták, szeretnének együtt menni.

„Lesz konkurencia, az biztos, már egy világbajnokságot meg kell nyerni itthon. Nagyobb lesz a stressz bennünk, mentálisan is nagyon fel kell készülni, nem szabad, hogy a pánik rombolóan hasson. Gabi szereti látni, hogy milyen nyugalommal tudok készülni egy-egy verseny előtt. Nagyon fontos, hogy mindketten lássuk a másikban a bizalmat, hogy tudjuk, a pályán nem egyedül vagyunk, hanem ketten. Erről szól a párosunk.”

Csipes nem jutott ki a 2012-es olimpiára, nem került be ugyanis a később győztes négyesbe, és akkor úgy döntött, Ausztráliába megy.

Ott mentálisan sokat épült, egy hét alatt is több elismerést és bátorítást kapott a mögötte álló emberektől, mint itthon.

Még akkor is dicsérték, ha éppen érzése szerint semmi különöset nem tett, ha nem is volt feltétlen jogos alapja.

Ha neki az apja, az olimpiai bajnok Csipes Ferenc azt mondta, hogy jó volt, és megdicsérte egy edzés után, akkor a csillagos éggel lehetett csak mérni a teljesítményét. Ritkán mondta, de ezért nem hibáztatja.

Tudja, hogy a régi időkben is a kemény módszer volt a kifizetődő, így most sincs ez másként a mesterek részéről. Abban bízik, a jövő edzői már másként szocializálódnak.

„Amikor nem jutottam ki, meglopva éreztem magam, üres zsebbel álltam a semmiben. Elmenekültem, Ausztráliában pedig feltöltődtem. Magam felé mindenképp igazoltam, ha vége a kajaknak, akkor is van fogódzó, akkor is tudok mit kezdeni az életemmel, megállok a saját lábamon. Az önismeretnek ez egy nagyon fontos foka, szükségem is volt rá.”

A távoli kontinensen kajakozott is, majd utána másodállásban úszóedzőként dolgozott. Amikor hazatért, fontos mondása volt, hogy az édesapja a világ legjobb edzője, ezért szeretne továbbra is vele készülni.

Ezt most megerősítette, és ez nemcsak egy jól hangzó, unalomig ismételt frázis, hanem valóban így is gondolja, mert technikailag és fizikailag annyit kap tőle, mint senki mástól. Ezzel a tudással pedig eséllyel vághat bele az idei vb-válogatókba.

Újratervezés

„Mint egy szivacs, próbáltam magamba szívni a jót, a pozitív gondolkodást Ausztráliában. Olyan volt ez, mint mikor a GPS azt mondja: újratervezés. Én is átgondoltam sok mindent, lelkileg sokat fejlődtem. Itthon nem bírtam volna már tovább működni, ezért mindenképpen szükséges volt a környezetváltás. Ha nincs, lehet, egy életre belerokkanok a teljesítménykényszerbe. Sokat tapasztaltam, a rám rakódó terheket így könnyebben tudom majd kezelni, és letolni.”

Nem könnyű megtalálni ugyanakkor az egyensúlyt. Úgy próbál enyhíteni a versenyizgalmon, hogy azt mondja magában, az is csak annyira fáj, mint egy edzés.

„Miközben pontosan tudom, hogy nem is akármilyen verseny, mondjuk egy válogató. Meghatároz egy teljes évet. Az agyam egyik fele tudja, hogy így van, a másiknak viszont épp az ellenkezőjét kell sugallnia. Ez is csak olyan, mint az edzésen, ezt úgy kell mondanom, hogy megnyugodjak tőle, de nem hihetem el, mert nem így van. Lazaságot színlelni, holott nagyon is komolyan veszem. Jó kis játék ez. Akár ajánlhatnám is mindenkinek.”

Csipes ausztrál színekben is akart versenyezni, de ezt csak eltiltás után tehette volna meg, ő pedig nem szeretett volna az elveszített olimpiai év után még kettőt eldobni. Most 25 éves, veszélybe került volna a pályafutása. Fontos volt ugyanakkor a brisbane-i kitérő, mert ott felnőtté vált.

A versenyző nem szívesen beszél Rióról, hiszen úgyis tudja mindenki, mit szeretne. Nem azért nem beszél szívesen, mert ő egy misztikus személyiség lenne, vagy babonás.

„Úgyis tudja mindenki, miért hajt egy élsportoló. Ha nem sikerül az áhított cél, fájni fog, de a világ akkor sem dől össze. Részemről száz százalékot beleadtam, és ez még akkor is igaz, ha esetleg többen nem így gondolják. Azt kell megértetnem a környezetemmel, akkor sincs semmi, ha nekem nem sikerül. Egytonnás így is a hátizsákom, de én igyekszem megfelelni. El sem tudják sokan képzelni, milyen erős is tud lenni egy pszichés fájdalom. Ha elfogy az oxigén, bekötnek az izmaim, az ehhez képest semmi, lényegesen könnyebb elviselni. A pszichés fájdalom sokkal mélyebb, mert tovább tart. Elviselni is nehezebb. Nem is tudom, milyen mélyre képes eljutni ez a fájdalom.”

Nagy örömmel olvasta a cikket az Indexen Molnár Ákosról, akinek nagy jövőt jósoltak az úszásban, nem sikerült kihoznia magából a nagy eredményeket, de ettől még boldog ember. Hiszen azok vannak többen, akik élsportolnak, de nem jön nekik össze a győzelem, mert az többnyire csak egy embernek sikerülhet. Ő így vall erről.

„10 éves korom óta ugyanazt csinálom, kajakozom. Szeretem. De attól még lehetek boldog és teljes ember, hogy az olimpiai csúcsra nem jutottam fel. A nevem örökké ott marad a sport történelmében, hogy 2011-ben egy nagyon sok jó sportolót adó országban a legjobb voltam. Hogy örökös bajnok is lettem a kajakban, erről egy márványtábla tanúskodik. Ez sem kevés, higgyék el nekem.”

A negyedik részben az olimpiai bajnoki aranyak sorát előkészítő Fábiánné Rozsnyói Katalinnal 30 éves pályafutásáról jelenlegi munkájáról beszélgetünk.