Baráth Etele: Mindhárom szakág nyerhet aranyat Rióban
Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke szerint minden esély megvan rá, hogy a magyar férfi kenusok, illetve a női és férfi kajakosok egyaránt aranyéremmel térjenek haza a jövő évi riói olimpiáról, írta az MTI.
"Nem volt még olyan, hogy mind a három szakág egyszerre nyerjen, most úgy érzem, hogy erre minden esély megvan" - nyilatkozta az M1 aktuális csatornának Baráth Etele. Hozzátette, bár a milánói világbajnokságon több volt a magyar ezüstérem, mint várták, a 15 kvóta megszerzésével mindent teljesítettek, s még lesznek további lehetőségeik.
Az olimpiai bajnok Szabó Gabriella, aki a női kajaknégyes tagjaként ezüstérmet szerzett az augusztusi világbajnokságon, kifejtette, a második hely nagy szívfájdalom volt számára, ám bizakodóan tekint a jövő évre.
"Mindent, amit leszűrtünk ebből a vereségből, azt felhasználva előnnyé tudjuk kovácsolni egy év alatt" - mondta Szabó Gabriella, s kifejtette, vannak ellenfeleik, akik tudatosan erre a számra készülnek, így bármennyire erős is a magyar egység, muszáj több időt szánniuk a közös munkára. - "Minél több problémával találkoztunk most, annál kevesebb meglepetés érhet minket az olimpián, s minél több csapás ért minket, annál jobban bizakodhatunk jövőre."