Dobtak egy hátast, amikor kiderült, nem kapok semmit

Többször kezdte már úgy a téli felkészülést, hogy a nyáron világbajnoki aranyat ünnepelt, de valami azt súgja, az elmúlt télen volt a legjobb hangulatban. Még akkor is, ha itthon párszor nagyon hidegben kellett vízre mennie. Jól gondolom?

2013-ban és 2015-ben is egyesben nyertem, de olimpiai számban 2017-ben sikerült először. Tavaly azonban kétségtelenül megtörtént az áttörés, átrúgtam a falat, nemcsak kapargattam a kiskanalammal. Az a négyesbeli győzelem sok mindenért kárpótolt is, hiszen ahogy kezdődött a vb, nem számítottam rá. Elkaptam ugyanis egy vírust. Ha itthon vagyok, lehet, napokig ágyban fekszem, de kint nem tehettem meg a társakkal, az edzőmmel szemben, hogy elengedem magam, és nem szorítom össze a fogaimat. Meleg volt, de takaró alatt vacogtam a vízparton, tíz után már nem számoltam, hányszor hánytam.

Nagy megkönnyebbülés volt, amikor dideregve pár kanál levest meg tudtam enni.

Ötszáz egyesben, a legfontosabb számban, ahol végre megszerezhettem a jogot és indulhattam, nem juthattam döntőbe. A rosszullétkor álmodni sem mertem arról, hogy három nap múlva világbajnok leszek a női négyessel.

A magyar négyes egyeduralkodó volt az előző két olimpián, a világbajnokságokon is nyert többnyire, a tavalyi győzelem mégis meglepetés volt, mert a csapat kicserélődött, és Új-Zéland eközben nagyon megerősödött.

És nagyszerűen, valamint nagyon gyorsan eveztek a döntő előtt. Volt okunk aggodalomra, mert Lisa Carrington és a társa olyan idővel nyerte a párost, amiért a legjobb magyar párosnak, Kozák Danutának és Szabó Gabriellának is kőkeményen kellett volna harcolnia. Aztán elindultunk, nem jöttek velünk, nagyon fájt a verseny, mert nagy tempót diktáltunk. Körülbelül csak a célban ijedtem meg, amikor balra néztem, és láttam, hogy ott vannak a németek, akikkel nem is számoltunk. Azt sem értettem, hogy kerültek oda. Pár pillanat kellett, amíg átfutott rajtam, hogy én a második beülőben vagyok, ezért, ha az elsővel vagyok egy síkban, akkor nagyon nem kell izgulni, mert megvan az előny. És hát persze az aranyérem is. Ez a legkülönlegesebb arany, amit valaha szereztem.

Fazekas Zur Krisztina, akinek van két olimpiai aranya, azt mondta, jobban örült ennek az első helynek, mint a londoni olimpia aranyának. A megállapítása jól jelzi, ez nem egy elvárt arany volt.

Ráadásul olimpiai számban ez volt az első azon a vb-n. 2006-ban az ifik között voltam négyesben Európa-bajnok, de nekem 29 éves koromig kellett várni arra, hogy a felnőttek között is nagyot dobjak olimpiai számban. Úgy indultam neki a sportágnak, hogy én is olimpiai bajnok akarok lenni. Most már kezdek hinni abban, hogy ez elérhető. Későn érő típus vagyok, mert Kozák Danuta, akivel gyerekként együtt versenyeztünk, 29 éves korára már ötszörös olimpiai bajnok, de talán még nem maradtam le semmiről, nem ment el végleg a hajó.

Átfut a győzelem pillanatában egy versenyzőn, milyen jó, hogy nem hagyta abba a nehéz pillanatokban? Például, amikor nem sikerült kijutni az olimpiára 2012-ben?

Már túl vagyok ezen szerencsére. Tény viszont, hogy akadt egy olyan szakasz az életemben, amikor csak a kilátástalanságot láttam magam körül, és ezt érzékelve, beadtam a pályázatomat, és szívesen mentem volna gyerekeket táboroztatni Amerikába. Nem láttam akkor a kiutat. Hiába volt Fábiánné Rozsnyói Katalin az edzőm, akivel jó viszonyban vagyok a mai napig, nem tudta kihozni belőlem azt, ami bennem van. Elvégeztem szorgalmasan, amit kért tőlem, de a versenyeken nem voltam az igazi. Azt éreztem, hogy sokat beletettem addig, de azt nem érzékeltem, hogy valaha is megtérülhet a befektetett energia. Sem erkölcsileg, anyagilag pedig pláne nem.

Nem volt ösztöndíjam, szponzorom, a megélhetésem forgott kockán. 24 évesen nem ilyen életre vágyakozik egy átlagember. És persze egy sportoló sem.

Akkor pedig jobb, ha nem rombolom magam. Igaz, legalább a nyáron gondtalanul a strandon lehettem, ahová nem jutottam el addig, mert a kajakozás nem ismeri a nyári szünetet.

Aztán 2013-ban világbajnok lett, és egycsapásra megváltozott minden. Ahogy visszaemlékszem, önmagát is jelentősen meglepte. Fájdalmasan őszintén mondta el könnyek közt a verseny után: csak pár ember bízott abban, hogy ez összejöhet.

Leginkább Kákai Bettina bízott bennem. Egy évvel volt idősebb nálam, és amikor mélyponton voltam, lenéztem a szigethalmi klubba, ami a dunavarsányi pálya mellett van, ahol én elkezdtem kajakozni. Nem beszéltünk meg semmit, beálltam a gyerekek közé, aztán kedvem támadt továbbcsinálni, mert örömöm leltem benne. Azt éreztem, hogy tartogat még számomra a sportág valamit, még nem rendeztük le a számlát. Valami még mocorgott bennem. Betti készített fel a duisburgi vb-re, amin aztán megnyertem az ezer métert.

Ez a győzelem egyenesbe hozta anyagilag?

Dehogy, ami nem olimpiai szám, azért nem jár semmi. Egy forint sem. Ezért is hangsúlyozzuk annyiszor, mi olimpiai, és mi nem. Mert messze nem ugyanaz az elbírálás. Évtizedek óta így van, ezt el kell fogadni, még ha rengeteg munka is van egy nem olimpiai arany mögött is.

Vállveregetést kaptam, mert az nem kerül semmibe. De mire fordultam kettőt, és eltelt pár hét, hónap, azok az emberek, akik gratuláltak, már nem voltak sehol.

Arra viszont jó volt ez a siker, hogy önbizalmat adjon. Hogy Bettivel ketten eséllyel fel tudjuk venni a harcot az egész világgal. 2015-ben megint megnyertem az ezer egyest, az olimpia azonban elúszott. Szerettem volna kijutni, de nem mentem jól a válogatókon. Önmagamhoz képest gyenge időket produkáltam. A válogatóktól mindig volt egy kis félsz bennem, ez akkor is megmaradt. Az a letargia ugyanakkor nem uralkodott el rajtam, ami négy évvel korábban. Most azt éreztem, hogy van erő bennem, és fel tudok még egyszer állni. Eszembe se jutott állást keresni, azt láttam magam előtt, ha múlnak is az évek, nincs még vége a karrieremnek. Éreztem, hogy megvan bennem a tűz, amit táplálni kell, nem pedig oltani. A Bettivel való kapcsolatom sajnos ráment arra, hogy nem jutottam ki az olimpiára. De így visszagondolva, ketten nagyon kevesek voltunk ahhoz, hogy a legjobbak közé kerüljünk.

2016 végén Csipes Ferenc lett az edzője. Azt mondják, neki van a legjobb szeme a sportágban. Igaz ez?

Olyan érzéke van ehhez a sportághoz, ami nagyon keveseknek. Mire a partra érek, sokkal pontosabban megfogalmazza nem egyszer, amit én szeretnék elmondani neki, milyen volt belülről. Mert ő a távolból is látta, ha baj van. Az is fontos, hogy át is tudja adni a tudását, időben ki tud javítani, és nem válik egy mozdulat rossz beidegződéssé. Technikailag azt mondta, hogy nem kell nagyon belenyúlni az evezésembe, de a hitet erősítenie kellett bennem. Mentálisan fel kellett hoznia, ez nem kérdés. És persze a formaidőzítésben, a gyorsításban is van már sokéves gyakorlata.

Valójában edzőpartnernek mentem a lánya, a riói olimpiai bajnok Tamara mellé, aki az anyaságot választotta az előző szezonban, én pedig arra jutottam, meg tudom csinálni a vb-részvételt. Erősnek éreztem magam, jól haladt a kajak alattam, Feri azt mondta, ilyen időket Danuta teljesített utoljára, vagyis van ok bizakodásra. Egyesben is. A válogató persze mumusom maradt, kifogott rajtam. 250 méternél, amikor szétnéztem, éreztem, hogy baj van, mert a többiek nagyon mennek. Valahogy kihagyott pár pillanatra az agyam, ami elég is volt.

Akkor viszont rákapcsoltam, tudatosult bennem, hogy nem ezért melóztam végig az egész évet, hogy itt a vert seregben legyek, és reménytelenül haladjak.

Beleadtam mindent, mintha az életemet jelentené a jó helyezés, de már nem tudtam elcsípni az első helyet. A harmadik hely viszont a négyes tagságot jelentette. Feri kellően és nyersen le is cseszett, amikor a partra értem, ha olyan sebesség van bennem, mint a táv második felében, akkor az első részt, hogy lehet ennyire elrontani? Igaza volt. Jött a második válogató, akkor rendben volt a táv első fele, megnyertem Takács Tamara előtt, aki friss Európa-bajnok lett időközben. Jöhetett a szétlövés, azt is megnyertem. Pedig akkor is betegséggel küszködtem.

Idén viszont egy olyan válogató jön, amelyiken ott lesznek az olimpiai bajnok nagyágyúk. Várja már ezt az összecsapást?

Ha nem várom, akkor is be kell következnie. Nagy adag kíváncsiság van bennem. Magamra is kíváncsi vagyok, Dana vagy Szabó Gabi, Csipes Tamara sebességére. Vagy épp Janics Natasáéra. A többieket most nem is említem. Nyilván önmagamra is kíváncsi vagyok, de feldob ez a helyzet. Jó lenne megfogni Danát, aztán ki tudja, jöhet egy 19 éves, aki mindkettőnket megelőz. A kajakozás itthon nagyon gyorsan tud változni. Nincs még éhség bennem, de ahogy közeledik majd a verseny, fokozódik. A kajakozásban semmit nem adnak ingyen, a válogatón vb-döntő erejű mezőny jöhet össze.

Most egy kicsit célpont is leszek, bár nem akarom túlértékelni az előző évi győzelmet. De hát mégiscsak tőlem akarják elvenni a többiek az egyes esélyét.

Lelkileg rendben vagyok, korábban sokszor betegeskedtem télen, most szerencsére egyszer sem estem ki hosszabb időre. Jó jelek ezek. Egyúttal alátámasztja, ha rendben van a fej, a test is kevésbé hajlamos a betegségre.

Jó versenyek lesznek. Ha még egy kicsit képes leszek javulni a tavalyi időkhöz képest, akkor abszolút boldog is leszek, akármilyen helyezéssel érek is célba.

Az előző év győzelmében mennyire volt benne, hogy az életmódja és táplálkozása tudatos lett? Szakember segítségét kérte, lefogyott hat kilót. Ilyen egyszerű lenne a recept?

Ez egy jó sztori. A barátom hosszasan kutakodott a riói olimpia után, hogy szerez nekem egy menedzsert. Falakba ütközött. Elmondta, ki vagyok, világbajnok vagyok, de senkit sem érdekelt. Volt, hogy meg sem hallgatták az eredményeimet. Nagyjából utoljára jutott el a Strongaa Management-hez, és talán őt is meglepte kicsit, hogy ők azt mondták, érdekli őket a sorsom. A cég elvitt stratégiai partneréhez, a táplálékkiegészítőket forgalmazó BioTechUSA-hoz, ahol Silye Gabriella sporttáplálkozás szakértővel és Németh Sándor termékspecialistával találkoztam. Az első állapotfelmérésen megkérdezték tőlem, hogy akkor meséljek arról, milyen táplálékkiegészítőt szedek. Kikerekedett szemmel néztem rájuk. Mondtam félve, hogy életemben egyszer már megittam egy fehérjeturmixot, de nem nagyon ízlett. Még van is a porból otthon.

Elmeséltem, hogy multivitamint akkor szedek, ha éppen eszembe jut, de rendszeresen semmit. Tényleg semmit. Na, akkor ők dobtak majdnem egy hátast, hogy ilyen eredményeket el lehet érni komolyan vehető szakértői háttér nélkül is.

Felmértek, pontokba szedve leírták, mit, miért kell szednem, hogyan kell étkeznem. Milyen hús, milyen saláta. És azóta érezhetően jobban terhelhető vagyok. Sándor körülbelül háromhavonta változtat a kiegészítőkön az adott felkészülési szakasznak megfelelően. Én pedig elkezdtem hinni ebben. Talán egyszer nem vettem be a táplálékkiegészítőt, van egy jó kis tablettatartóm, mint az öregeknek, és nem mulasztom el egyszer sem bevenni azt, amit előírtak. Már a tavalyi sevillai edzőtáborban sem felejtettem el semmit. Hiszem, hogy ennek is köze van a tavalyi eredményekhez.

A hat ledobott kiló ennek a reformnak a következménye volt, előtte nem gondoltam, hogy ennek jelentősége van. De van. Utólag már okosabb vagyok.

A mi sportágunk nem az, hogy ha csak káposztalevest eszem, és majd lefogyok pár kilót, akkor varázsütésre gyors leszek.

Mert a fogyás nem ér semmit, ha nem marad erőm, ha az izmaim nem kapnak megfelelő energiát és oxigént a hajrában. 

29 évesen elkezdtem végre kajakozni, ez a mondat maradt meg sokakban a tavalyi vb után. Idén is készül valami hasonlóval?

Azt sem terveztem el előre, nem volt megírva, csak kibukott belőlem. A négyesben szeretnék benne lenni tartósan, egészen Tokióig. És akkor nagy baj már nem érhet. Minden más csak ráadás. Most már anyagilag is egyenesbe jöttem, van állami ösztöndíjam, a Honvédtól is fizetést kapok, van mögöttem egy stabil háttér. Kiegyensúlyozott párkapcsolat is. Már nem okoz gondot, ha tönkre megy a légkondim nyáron, és szerelőt kell hívnom, hogy ne gyulladjak fel a tetőtérben. Pár éve még nem így volt. Az élet mindig terel. Ezt megtanultam az utóbbi időben. Hogy mindig van egy segítő kéz, amelyik megmutatja a helyes utat.

A cikket a Biotech támogatta.