Óriási fölénnyel tért vissza Kozák Danuta
További Kajak-kenu cikkek
-
Csipes Tamara: Nem azért jótékonykodom, hogy tapsoljanak érte, jólesik, ha mások is jól érzik magukat
- Álomszerű éven van túl Fojt Sára, de jövőre szeretne tovább fejlődni, még jobb lenni a vízen
- Két magyar is bizottsági elnök lett az európai szövetségben
- Csipes Tamara és Varga Ádám lett az év kajakozója, Csipes Ferenc az év edzője
- Megvan a kenusok szövetségi kapitánya is
Kozák Danuta nyerte a női kajak egyesek 500 méteres döntőjét pénteken a kajakosok és kenusok idei első válogatóversenyén, a Szeged melletti Maty-éren. Az ötszörös olimpiai bajnok most versenyzett először gyermeke tavalyi születése óta.
Kozák az előfutamot és a középfutamot is megnyerve jutott a legjobb kilenc közé, ahol csak olimpiai, világ- vagy Európa-bajnok ellenfelei voltak. Az UTE 31 éves klasszisa ennek ellenére féltávnál már tisztán vezetett, a futamot pedig ritkán látható nagy fölénnyel, több mint egy hajóhossz előnnyel nyerte meg. A dobogóra még Medveczky Erika és Kárász Anna fért fel.
Nem gondoltam, hogy ilyen nagy előnnyel tudok győzni, bár végig csak magamra figyeltem. Az előfutamban nyújtott teljesítményem még nem tetszett, de a középfutamban már éreztem, hogy jó formában vagyok
– idézi Kozák Danutát az MTI.
Az idény eddigi részében nagyszerű formát mutató Bodonyi Dóra negyedik, a szintén szülési szabadság után visszatérő Csipes Tamara pedig ötödik lett. A tavalyi Eb aranyérmese, Takács Tamara hetedikként zárt. A másik pénteki női számban, C-1 500 méteren Balla Virágé lett a győzelem.
K-1 500 m eredmények:
- 1. Kozák Danuta (UTE) 1:48.343
- 2. Medveczky Erika (BHSE) 1:50.354
- 3. Kárász Anna (NKM Szeged) 1:50.610
C-1 500 m eredmények:
- 1. Balla Virág (Graboplast Győr) 2:10.975
- 2. Lakatos Zsanett (UTE) 2:12.603
- 3. Nagy Bianka (NKM Szeged) 2:13.425
A férfiak hozták a papírformát
A nyitónapi férfi számokban az esélyesek győztek. Ezer méter párosban a kajakosoknál a tavaly világbajnoki negyedik Hufnágel Tibor-Ilyés Róbert duó nagy csatában győzte le a háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltánt és nála 20 évvel fiatalabb, mindössze 20 éves Erdőssy Csabát.
A kenusoknál a KSI kettőse, Korisánszky Dávid és Mike Róbert ért elsőként a célba. K-1 200 méteren is a favorit, a szegedi Birkás Balázs nyert Csizmadia Kolos és Nádas Bence előtt.
Akik a mostani versenyen jól szerepelnek, azok utazhatnak a jövő hétvégi, belgrádi Európa-bajnokságra és fél lábbal már az augusztusi, portugáliai világbajnokságon érezhetik magukat.
K-1 200 m eredmények:
- 1. Birkás Balázs (NKM Szeged) 35.075 mp
- 2. Csizmadia Kolos (FÉMALK BOMBA) 35.203
- 3. Nádas Bence (NKM Szeged) 35.653
K-2 1000 m eredmények:
- 1. Hufnágel Tibor, Ilyés Róbert (BHSE) 3:15.702 p
- 2. Kammerer Zoltán, Erdőssy Csaba (Graboplast Győr) 3:16.207
- 3. Tóth Dávid, Kulifai Tamás (UTE) 3:16.835
C-2 1000 m eredmények:
- 1. Korisánszky Dávid, Mike Róbert (KSI SE) 3:39.811
- 2. Kiss Balázs, Dóri Bence Balázs (Dunaferr, UTE) 3:41.761
- 3. Szőke Attila, Slihoczki Ádám (Lágymányos, Dunaferr) 3:43.556