Kajak-kenu vb: hat számban is magyar döntős pénteken

2018.08.24. 13:06

Összesen hat magyar egység lesz döntős a portugáliai Montemor-o-Velhóban zajló kajak-kenu világbajnokság első döntős, pénteki napján, miután Nádas Bence, Kiss Tamás és Lakatos Zsanett is továbbment a péntek délelőtti középdöntőből.

Az 500-as távon a kajakos Nádas Bence lassan, taktikusan kezdett, féltávnál még egy hajóval volt a dél-afrikai Chrisjan Coetzee mögött, de a végére megnyerte a saját futamát. A női kenusoknál Lakatos Zsanett szintén 500-on középdöntőzött, végig vezetve nyerte meg a futamát, és jutott a délutáni döntőbe. A tíz éve párosban olimpiai aranyat nyerő Kiss Tamás is 500-on indult a kenusok között, és hatalmas hajrával csípte el a még döntőt jelentő harmadik helyet.

1000 méteren viszont nem sikerült a középfutamból a döntőbe jutás sem a Korisánszky Dávid, Mike Róbert kenu kettesnek, sem az Ilyés Róbert, Noé Bálint kajakos duónak, előbbiek az ötödik, a doppingvétség miatt a Mozgi Milán, Somorácz Tamás kettős helyére beugró Ilyésék pedig a hatodik helyen zártak.

Három másik magyar egység korábban biztosította a pénteki döntős szereplését.

A magyar kajakosok és kenusok az eddigi 43 gyorsasági világbajnokságon 199 aranyérmet gyűjtöttek, így délután akár meglehet a 200. győzelem, emlékeztet az MTI.

A vb további programja magyar idő szerint

döntők

  • férfi C-2 1000 m 16.34
  • férfi K-2 1000 m 16.44
  • női K-1 1000 m (Bodonyi Dóra) 16.54
  • férfi C-2 200 m (Hajdu Jonatán, Fekete Ádám) 17.10
  • női C-1 500 m (Lakatos Zsanett) 17.17
  • férfi C-1 500 m (Kiss Tamás) 17.31
  • férfi K-1 500 m (Nádas Bence) 17.39
  • női K-2 1000 m (Medveczky Erika, Csipes Tamara) 17.47
  • 500 méteres elő- és középfutamok 18.50

szombat

  • 200, 500 és 1000 méteres középfutamok 10.30
  • para döntők 11.40
  • 200, 500 és 1000 méteres döntők 13.00
  • 200 és 500 méteres elő- és középfutamok 16.00   

vasárnap

  • 200 és 500 méteres középfutamok 11.00
  • 200 és 500 méteres döntők 13.00
  • 5000 méteres döntők 16.00