Nem engedték rajthoz állni a magyar kenust a szegedi vb-n
Egészségügyi okok miatt Dóri Bence nem indul a szegedi olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon - adta hírül a magyar szövetség.
A 22 éves kenus a párosok 1000 méteres versenyében állt volna rajthoz Kiss Balázzsal, ám egészségügyi problémák miatt csütörtökön reggel az orvosi és a szakmai stáb úgy döntött, hogy Dóri Bence nem indul a vébén. Dóri sebe nem gyógyult meg, hanem elfertőződött.
![Schmidt Richárd (elöl) és Dóri Bence Balázs](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2920/29207/292079/29207929_c0586239c616021519a0ad12a0712f5d_wm.jpg)
„Nagyon sajnáljuk a Bencével történteket. A helyére Mike Róbert fog betérdelni. Fontos volt, hogy egy rutinos, párosban már sokat bizonyított versenyző kerüljön Kiss Balázs mellé a hajóba, ezért esett rá a választás”
– indokolt Hüttner Csaba szövetségi kapitány.
A 2013-ban világbajnok Mike Róbert és Kiss Balázs még nem indult így együtt versenyen, csütörtökön, 9.07-kor már le is tudták az előfutamukat. Az ötödik helyük azt jelentette, hogy folytathatják a középdöntőben.
A nagy esélyes brazilok simán nyerték a futamot, az oroszok, lengyelek valamint a románok után ért célba a magyar egység. Nem lesz könnyű dolguk a folytatásban sem, óriási bravúr lenne, ha ezen az olimpiai távon kvótához jutna Magyarország. A férfi kenusok eleve gyengébben teljesítenek az elmúlt években.
Mike Róbertnek ez lesz a harmadik száma a vébén, Korisánszky Dáviddal 200-on már bejutottak a döntőbe, emellett az 500 négyesnek is a tagja.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Óriási lebőgések a Super Bowlon, amiket el akarunk felejteni
A The Black Eyed Peas és a Maroon 5 sem alkotott maradandót.
február 9., 07:04
- Sport
Szívszorító pillanattal kezdődött a Fradi meccse a férfi kézi NB I-ben
A gyöngyösiek hétfőn veszítették el húszéves kapusukat, Pánczél Kevint.
február 9., 08:36
- Sport
Jött a problémás Lakáj, akit mintha az orvos írt volna fel a csapat nyavalyáira
Jimmy Butler levezényelte az NBA történetének egyik legnagyobb fordítását.
február 9., 09:10
- Mindeközben
Kilenc sikertelen lombikgprogram után babát vár a magyar szépségkirálynő: „Higgyetek a csodákban! Léteznek!”
1 órája
- Mindeközben
Pár perc alatt befalta az egykori fitneszmodell Anglia legnagyobb reggeli tálját, majd olyat tett, amire senki sem számított
3 órája
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja
Kemény szavakkal kritizálta amerikai kollégáját az ukrán elnök, aki az európai vezetőket is élesen bírálta.
4 órája
- Címlapon
Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat
A magyar kormány a nemzeti kisebbségek védelmét várja el Kijevtől.
4 órája
- Címlapon
A MOB korábbi elnöke és Ruszin-Szendi Romulusz is felszólalt a Tisza Párt kongresszusán
Az eseményen szóba került a magyar agrárium helyzete és Magyarország katonai biztonsága is.
6 órája
- Sport
A sporttechnológiai piacon magyar fejlesztések is segítik a jövő olimpikonjait
A terület piaci értékét 2024-ben 18,5 milliárd dollárra becsülték.
február 9., 07:37
- Sport
Itt a Liverpool 2025–2026-os álomcsapata, benne két magyarral!
Vannak, akik már most látják a jövőt.
február 8., 20:04
- Sport
Kikapott a lengyelektől, holtversenyben lett második a magyar jégkorong-válogatott
A sosnowieci Négy Nemzet Tornát veretlenül nyerte a házigazda.
február 9., 08:12
- Sport
Muhari Eszter remek teljesítménnyel nyert aranyérmet Barcelonában
Magas színvonalú vívást mutatott be a párizsi olimpia bronzérmese.
február 8., 19:08
- Címlapon
Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt
Az újságíró szerint valaki felkészíthette volna Magyar Pétert arra, mi vár rá.
47 perce
- Mindeközben
A Lucius Malfoyt alakító Jason Isaacs fergeteges választ adott arra, visszatérne-e az új Harry Potter-sorozatban
7 órája
- Címlapon
„Ez egy nyilvános korbácsolás volt” – örömködik Vlagyimir Putyin televíziója az amerikai alelnök beszédén
10 órája
- Sport
Bosszúért kiált minden idők egyik legvitatottabb bajnoki végjátéka
Nagyon úgy fest, hogy egy fecske is csinálhat nyarat.
február 8., 06:21
- Sport
Sokadszor röhögtette ki magát a Manchester United Liverpool-gyűlölő legendája
Valahogy nem jönnek be a 85-szörös válogatott hátvéd jóslatai.
február 9., 12:06
- Sport
Nyolc magyar triatlonos tagja az LA10-programnak
Hármuknak már van olimpiai tapasztalata, közülük kettőnek duplán.
február 9., 11:02
- Sport
Akkora lesgóllal győzött a Manchester United, hogy még az edzőjük is elismerte!
Hihetetlen, nincs VAR az FA-kupa ezen szakaszában.
február 8., 07:03
- Sport
Világsztár van születőben? A Barcelona új csodagyereke döbbenetes tempóban termeli a gólokat
Lamine Yamal után újabb őstehetség kerülhet ki a híres La Masiáról.
február 8., 06:22
- Címlapon
A mamahotelért mindenki nagy árat fizet, pedig a spórolásra lett kitalálva
Miért nem költöznek el otthonról a fiatalok? Ezek a mamahotel átkai.
33 perce
- Mindeközben
Visváder Tamás a feleségével való megismerkedéséről: Ultimátumot adtam neki, ha nem szakít, akkor engem felejtsen el
tegnap, 17:45
- Mindeközben
Imádni való fotón mutatta meg Hajdú Péter, hogy mekkorát nőtt a születésnapos kisfia
tegnap, 16:40
- Címlapon
Meghalt Csombor Teréz, a Drága örökösök színésznője
A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművésze 68 éves volt.
1 órája
- Címlapon
„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző
Nagy Attila Tibor szerint Magyar Péter „megajándékozta” a Fideszt és Orbán Viktort.
7 órája
- Címlapon
Az Orbán-kormányt dicsérő Magyar Péterről tett közzé videót a Fidesz
A kormánypárt szerint nagyon tetszett a Tisza Párt elnökének, amit csináltak, amíg pénzelték.
2 órája
- Címlapon
„A NATO-ra sokkal nagyobb szükségünk van, mint valaha”
Erős állításokat fogalmaztak meg az orosz elnökkel szemben a Müncheni Biztonsági Konferencián.
47 perce
- Címlapon
Nyilvános akasztásra készült egy győri tinédzser
A kihallgatásán azt állította, hogy ellopták a profilját.
59 perce