A Mosoni-Dunán indul a Hazai Vizeken sorozat

mosoniduna75-1200x
2022.05.07. 14:19
Szombaton megkezdődik a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) idei szabadidős sorozata. A Mosoni-Duna Beevezésen rögtön négy táv közül lehet választani. Nevezni már a eseménysorozat minden futamára lehet.

A 2022-es nyolc állomásos beevezés-sorozat hazánk egyik legtisztább és legnyugodtabb folyóján rajtol május 7-én. A Mosoni-Duna a kezdő vízitúrázók számára is ajánlott vízfelület, amely kanyarulataival, valamint erdőkkel és nádasokkal borított partszakaszaival, csodálatos látványt biztosít. A Duna egyik legjelentősebb mellékága idén is csatlakozik a Hazai Vizeken sorozathoz.

„Több különlegessége is lesz a szezonnyitó beevezésnek” – mondta Vida Gergely, a Hazai Vizeken főszervezője. – „Egyrészt az egész sorozatban csak itt lehet négy különböző hosszúságú táv közül is választania az indulóknak, amelyek ráadásul négy különböző településről rajtolnak. Másrészt a leghosszabb 75 kilométeres futam a Hazai Vizeken történetének eddigi leghosszabb távja lesz.”

Fontos, hogy a rajtokat nem egy helyszínről indítják majd. A legrövidebb nyolc kilométeres táv Győrzámolytól, a 16 kilométeres futam Dunaszegről, a 45 kilométeres Kimléről, a 75 kilométeres pedig Mosonmagyaróvárról indul, a cél azonban minden esetben a győri Aranypart lesz. Kajakkal, kenuval egyesben, csapatban, vagy akár SUP-pal is lehet nevezni, az pedig garantált, hogy senki sem fog üres kézzel távozni.

„Fontos kiemelni, hogy ez nem elsősorban egy verseny, a célunk, hogy mindenki jól érezze magát, és egy aktív szombat délelőttöt töltsön el családjával, barátaival. Minden célba érő versenyzőnek befutóérem kerül a nyakába, a kategóriánkénti és távonkénti első három helyezett pedig emlékplakettet is kap. A beevezés után mindenkit meginvitálunk egy finom ebédre, illetve a tavalyi évhez hasonlóan a szerencsekerekünket is meg lehet pörgetni Hazai Vizeken tárgynyereményekért” – árult el további részleteket Vida Gergely. 

Nevezni a Mosoni-Duna Beevezésre csütörtökön 20 óráig online-, de szombaton mind a négy táv rajthelyén is lehet.

Az idei Beevezés eseménysorozat további hét állomással folytatódik 2022-ben, az alábbi helyszíneken:

Május 14.: Nagy-Duna Beevezés, Dunakeszi

Május 28.: Tisza-tó Beevezés, Sarud

Június 4.: Zamárdi Beevezés, Zamárdi

Június 11.: Rába Beevezés, Csörötnek

Június 25.: Bodrogzug Beevezés, Tokaj

Július 9.: Ráckevei-Duna Beevezés, Szigetszentmiklós

Július 23.: Szigetköz Beevezés, Dunakiliti

Az különböző helyszínekre nevezni az eseménysorozat hivatalos oldalán lehet, ahol a Beevezésekkel kapcsolatban minden hasznos információ megtalálható.